Cadmus fordítás Cadmus

Gerillaharcok hirdetett az Al-Kaida ha legyőzik az Iszlám Államot

2016. 08. 26.

Ha az Iszlám Államot legyőzik, készüljetek fel hosszú gerillaháborúra – szólította fel az iraki szunnitákat Ajman Al-Zavahiri az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője.

„Az iraki szunnitáknak nem szabad egyszerűen megadniuk magukat, amikor városaik a síita szafavida sereg kezére kerülnek. Ehelyett újra kell szervezniük magukat hosszú gerillaháborúra, hogy levessék magukról az új keresztes-szafavida elnyomást szülőföldjükön, ahogy már korábban is győzedelmesen tették” – hangoztatja Zaváhiri üzenetében.

A perzsa sahok szafavida dinasztiája a 16. század elejétől a 18. század első negyedéig uralkodott, és erőszakosan terjesztette az iszlám síita irányzatát, ám idővel az ez ellen fellázadó szunniták megdöntötték hatalmukat. Zavahiri becsmérlő célból használta üzenetében a jelzőt az iraki hadsereget illetően.

Az Iszlám Állam viharos körülmények között két éve vált ki az Al-Kaidától. Zavahiri akkor nem fogadta el a szakadást. A dzsihaditáknak a Nuszra Fronthoz való csatlakozást szorgalmazta Szíriában. Abu Bakar Al-Bagdadi – akiről az utóbbi hónapokban semmit nem lehet hallani – az Iszlám Állam kalifája  viszont Zavahirit szólította fel, hogy szervezetével együtt esküdjön fel az Iszlám Állam kalifájának.

Orientalista.hu – Zenobia MTI nyomán

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑