Cadmus fordítás Cadmus

Görögország az ötszörösére növeli katonai kiadásait

2020. 12. 16.

 A görög kormány a jövő évre vonatkozó költségvetési tervezetében 2,5 milliárd euróra (886 milliárd forint) akarja növelni katonai kiadásait, ami az idei kiadások ötszöröse.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök pártjának többsége van a törvényhozásban, így a költségvetési törvényt a görög sajtó szerint minden valószínűség szerint kedden késő este elfogadják a parlamenti vitát követően.

A kormányfő a védelmi kiadások megnövelését a földközi-tengeri gázmezők kiaknázása miatt Ankarával kialakult vita nyomán jelentette be.

Athén egyebek mellett 18, francia gyártmányú Rafale vadászrepülőgép beszerzését tervezi. Az erről szóló megállapodást a jövő héten írhatják alá Florence Parly francia védelmi miniszter görögországi látogatása során. Görögország továbbá négy új fregatt, illetve lőszerek és más hadianyagok vásárlását is tervbe vette.

A többi NATO-tagállamhoz képest Görögországban magasak a védelmi kiadások, és ez nem volt máskép a pénzügyi válság idején sem.

Tavaly a dél-európai ország a GDP 2,3 százalékát költötte védelmi célokra. Csak az Egyesült Államokban és Bulgáriában magasabbak gazdaságarányosan az ilyen jellegű kiadások.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑