2019. 03. 03.

Gőzerővel zajlik a legnagyobb olajkirályság átalakítása

Szaúd-Arábia már látja a megkezdett reformprogram eredményeit, melyek elsődleges célja, hogy kimozdítsa a gazdaságot az olajexport-függőségből – mondta az ország pénzügyminisztere. A diverzifikáció mellett a szaúdi vezetés egyre inkább meg akarja nyitni a piacát a külföldi befektetések előtt.

Bár a nagy szaúdi átalakítási projekt hivatalos céldátuma 2030, az ország már most is érzi a reformok eredményeit – mondta a CNBC-nek Mohammed Al-Jadaan, szaúdi pénzügyminiszter. Az egész projekt azt célozza meg, hogy az olajhatalom eltávolodjon az olajexport-függőségtől és a gazdasági diverzifikációnak az is része, hogy az ország az eddigieknél nagyobb mértékben vonzzon magához külföldi befektetéseket és beruházásokat. Ezzel párhuzamosan a kormány a magánszektor munkahelyteremtését is ösztönözni kívánja.

Jönnek a kritikák is
Vannak azonban olyan elemzők, akik kétségeiket fejezték ki a nagyszabású reformprogrammal kapcsolatban, különösen annak kapcsán, hogy
Szaúd-Arábia jelentős részben használt föl devizatartalékokat annak érdekében, hogy fedezze a költségvetési hiányát.

Al-Jadaan ezzel kapcsolatban közölte, az elsődleges cél, hogy folyamatosan léptessék életbe a “Vízió” nevű program elemeit 2030-ig, és már látják az eredményeket. Hozzátette, sok mindent lehet hallani, de fontos látni, hogy Szaúd-Arábia jelenleg az ötödik legnagyobb devizatartalékkal rendelkezik az egész világon.

A kritikusoknak a miniszter azzal vágott vissza, hogy az országának a jelentős tartalékok mellett komoly vagyona is van, és ezzel együtt Szaúd-Arábia erős gazdaság, amely folyamatosan növekszik. Szaúd-Arábia egyébként a régió legnagyobb gazdasága.

Ráadásul Rijád politikáját támogatja, hogy decemberben már az egymást követő harmadik hónapban bővültek Szaúd-Arábia devizatartalékai. Ez újabb jele volt annak, hogy a magasabb olajár végre elkezdte enyhíteni a nyomást kormány pénzügypolitikáján.

A másik oldalról viszont a kritikusok érvelhetnek azzal, hogy 2014 közepe óta ez volt az első olyan alkalom, hogy a tartalékok három egymást követő hónapban tudtak emelkedni. A tartalékszint 2014 augusztusában érte el a csúcsot 737 milliárd dollárral.

A cikk folytatását itt olvashatják.

Origo.hu

 

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑