Cadmus fordítás Cadmus

Gyermekekkel végzett egy robbanószerkezet Jemenben

2019. 10. 09.

Legalább négy gyerek életét vesztette és kettő megsebesült, amikor működésbe lépett egy robbanószerkezet a nyugat-jemeni Hodeida közelében – közölték névtelenül nyilatkozó egészségügyi tisztségviselők kedden.

Az áldozatok ugyanannak a családnak a tagjai voltak.

A robbanás a kikötőváros mellett található Vádi Nahlában történt hétfő este.

A tisztségviselők szerint a síita húszi lázadók felelősek a történtekért. Azt gyanítják, hogy a felkelők aknákat és különféle robbanóeszközöket helyeztek el Hodeida felügyeletük alatt álló részein tavaly, hogy megakadályozzák a kormányerők előrenyomulását. A térségben az elmúlt időszakban sok eső esett és áradások is voltak, ami miatt előkerülhettek a civilekre fenyegetést jelentő szerkezetek.

A szunnita többségű Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán pártfogását élvező síita húszik, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által támogatott, a jemeni elnökhöz hű erők között.

Az arab koalíció 2015-ben avatkozott be a konfliktusba, miután a húszik elfoglalták a fővárost, és elűzték az országból megbuktatott Al-Hadi kormányt, amely most Szaúd-Arábiában működik.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑