Cadmus fordítás Cadmus

Győztesként térünk vissza – üzeni a török ellenzék Erdoğannak

2019. 05. 09.

A török ellenzék azonnal mozgósította híveit, miután érvénytelenítették a helyhatósági választások isztambuli eredményét, és leváltották a megválasztott polgármestert.

Ekrem İmamoğlu szorosan, de győzött. Recep Tayyip Erdoğan államfő ezzel nem tudott megbékélni, és elrendeltette a választások megismétlését június 23-án.

Az ellenzéki Köztársasági Néppárt, amelynek jelöltjeként indult İmamoğlu, elutasította a megismételt választások bojkottját. Ehelyett azt tervezik, hogy másodszor is vereséget mérnek a köztársasági elnök pártjára.

Ez utóbbi, az Igazság és Fejlődés Pártja jelzett szabálytalanságokat, ami alapján a választási bizottság megismételteti az isztambuli szavazást.

Éles bírálatok Törökországnak

Törökországon kívül a lépést Erdoğan tekintélyelvű politikája kiterjedéseként értékelik.

Guy Verhofstadt, a liberálisok vezetője az Európai Parlamentben a döntést „felháborítónak” nevezte, ami annak bizonyítéka, hogy „Erdoğan Törökországa a diktatúra felé sodródik”.

A német külügy szerint kizárólag a török szavazók dönthetnek arról, ki legyen Isztanbul polgármestere.

Ekrem İmamoğlu, a leváltott polgármester Twitter-üzenetében a #herşeyçokgüzelolacak hashtaget használva bátorította a választókat. Lefordítva annyit jelent, hogy „minden rendben lesz”.

A helyi sajtó felvetette, hogy a kisebb pártok esélytelen jelöltjeinek vissza kellene lépniük az ellenzéki İmamoğlu jelölt javára.

Euronews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑