2018. 05. 06.

Harcias fizikatanárt indítanak Erdogannal szemben

Muharrem Incét nevezte meg elnökjelöltjeként a legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a Köztársasági Néppárt (CHP) ankarai gyűlésén pénteken.

A pártot vezető Kemal Kilicdaroglu bejelentését a többezres tömeg tapsviharral fogadta. “Szövetséget akarunk kötni, hogy véget vessünk a széthúzásnak az országban” – mondta Kilicdaroglu.

A Köztársasági Néppárt azt szeretné, ha Törökország minden lakója “békében élne egymással” – tette hozzá.

Elnökjelöltként mondott első beszédében Ince jelezte: etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül minden török állampolgár jelöltjeként szeretne indulni a választáson, megválasztása esetén pedig a pártatlanságot tűzi zászlajára. Ennek jeleként azonnal le is cserélte CHP-s kitűzőjét a török zászlóra. “Minden jobb lesz” – ígérte a politikus. A CNN Türk hírcsatorna úgy tudja, hogy a CHP parlamenti képviselői egyhangúlag választották meg az 54 éves Incét, aki 2002 óta tagja a törvényhozásnak.

A fizika- és kémiatanár végzettségű Ince szenvedélyes és harcias retorikájáról híres. Egyik legünnepeltebb megjegyzésében kijelentette: eladja a Recep Tayyip Erdogan jelenlegi államfő által építtetett, hivalkodó elnöki palotát. A yalovai képviselő az Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) vezető Erdogannal méri össze erejét a június 24-ei előrehozott választáson.

A remek szónoki képességgel rendelkező Ince Erdogan egyik leghangosabb bírálója volt az elmúlt időszakban, de Kilicdaroglut sem kímélte. Ince kétszer indult a legnagyobb ellenzéki párt elnöki tisztségéért, sikertelenül.

Az iszlamista gyökerű AKP 2002-es hatalomra kerülése óta sorra nyerte a választásokat, a pártot vezető Erdogan pedig a török politika megkerülhetetlen figurájává vált. A török elnök múlt szerdán jelentette be, hogy 2019 novembere helyett idén júniusban tartják meg a következő elnök- és parlamenti választást.

Szakértők szerint Erdogan azért hozatta előre a választásokat, hogy mielőbb gyakorolhassa a tavalyi alkotmányos népszavazással megszerzett, kiszélesített elnöki jogköröket – amelyek értelmében ő lesz a végrehajtó hatalom feje –, és megelőzhesse, hogy az AKP szavazókat veszítsen az újonnan megjelenő politikai mozgalmak miatt.

Orientalista.hu – MTI nyomán

, , , , ,




Back to Top ↑