Cadmus fordítás Cadmus

Hivatalossá vált Nikol Pasinján győzelme

2021. 06. 28.

Megerősítette a választási bizottság vasárnap Örményországban az egy héttel korábbi országgyűlési választások eredményét; ezzel hivatalossá vált a Nikol Pasinján kormányfő vezette párt győzelme.

A Polgári Szerződés nevű párt a szavazatok 54 százalékát szerezte meg. A Robert Kocsarján korábbi államfő körül tömörülő ellenzéki szövetség 21 százalékot ért el. A 66 éves Kocsarján ennek ellenére fogadkozott, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon a választás eredményét.

Tigran Mukucsján, az örmény választási bizottság elnöke fölszólította Kocsarjánt, hogy mutasson be “megalapozott bizonyítékokat”, amelyek alapján meg kívánja támadni az eredményt, mert az állítólagos szabálytalanságok puszta fölsorolása nem lesz elegendő.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői azt állapították meg, hogy az örmény országgyűlési választás demokratikus volt, jól szervezett, és megfelelt a nemzetközi előírásoknak.

A hivatalos végeredmény alapján Pasinján pártja 71 képviselői helyet szerzett az összesen 107 mandátumból.

Örményországban az után írtak ki előrehozott választásokat, hogy tavaly ősszel, szeptember 27. és november 9. között Azerbajdzsán katonai offenzívával jókora területeket foglalt el a vitatott hovatartozású, többségében örmények lakta Hegyi-Karabahban.

A nagyjából 6500 halálos áldozattal járó, hathetes harcokat lezáró, Moszkvában aláírt tűzszüneti megállapodást Örményországban sokan kapitulációnak tartották, és tömegtüntetéseken követelték a kormány lemondását, mondván, a kormány “elárulta az örmény nemzeti ügyet.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑