Cadmus fordítás Cadmus

Hölvényi: a megsemmisülés szélén a jazidi kisebbség

2016. 12. 05.

Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP) képviselő, aki az iraki Moszul környékén több keresztény települést is meglátogatott, hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a jazidi kisebbséget a “szétszórattatás” vagy a megsemmisülés veszélye fenyegeti.

Hölvényi György elmondta: EP-képviselőként és a vallásközi párbeszéd munkacsoport elnökeként ment a térségbe. A képviselő emlékeztetett arra, hogy Moszul nem szabadult fel, a környékén vannak falvak, amelyek igen, de katonai vezetőkkel beszélve világosan látszik, hogy hosszú harc lesz a városért.

Amíg Moszul nem szabadul fel, a környező településekre gyakorlatilag nem lehet visszatérni. Nincs biztonság, nem tudják megszervezni a vízellátást és áramszolgáltatást sem – tette hozzá.

Jelezte: útja során a kurd miniszterelnökkel és külügyminiszterrel is találkozott. Három keresztény települést látogatott meg, Karakost, Karamlest és Bartellát.

Hölvényi György szavai szerint a helyzet teljesen képlékeny, elmenekült kétmillió ember a térségből, muszlimok és keresztények egyaránt.

A remény “elfoszlóban van”, mivel nem lehet visszatérni, egyrészt az említett katonai okokból, másrészt a települések állapota miatt – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: megdöbbentő a helyzet, a településeken egy embert se látni, az üzemek környékén bombatalálatok nyomai láthatók, “a házak fölgyújtva, kirabolva, a templomok meggyalázva”, reményvesztett állapot uralkodik a térségben.

Mint mondta, hosszú sorokban állnak az ellenőrzőpontoknál a családok, akik szeretnék megnézni két éve nem látott, lehet, hogy lerombolt házukat. Hozzáfűzte: az iraki politikai problémák már itt is látszanak, megjelent a síita-szunnita ellentét, miközben a kurd pesmerga harcosok hatalmas emberáldozatokkal, nagyon rossz fegyverzettel küzdenek a felszabadításért.

Hölvényi György kiemelte: a keresztény kisebbségek, a jazidik miatt mentek oda, akiket a szétszórattatás vagy a “fizikai megsemmisülés” veszélye fenyeget.

Úgy fogalmazott: “nagyon rossz állapotban vannak”; másfél millióan voltak Irakban a 2003-as amerikai invázió előtt, még egy-két évvel ezelőtt is 3-400 ezren éltek a térségben, jelenleg 70-80 ezren lehetnek, de ők sem az említett településeken.

Hölvényi György szerint a visszatérésükhöz politikai nyugalomra van szükség. Hangsúlyozta: mindenképpen meg kell szervezni a települések biztonságát, valamint a víz- és villanyellátást.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑