Cadmus fordítás Cadmus

Húszi harcosok támadtak egy hadihajóra Jemenben

2017. 01. 31.

Az Irán-barát, síita húszi lázadók megtámadtak egy szaúdi hadihajót Jemen nyugati partvidékén hétfőn, a robbanásban a legénység két tagja meghalt, három megsebesült – közölte az SPA szaúdi állami hírügynökség.

A hírcsatorna szerint szaúdi fregatt Hodeida jemeni kikötőtől nyugatra járőrözött, amikor három, a húszi fegyveresekhez tartozó öngyilkos merénylők által vezetett csónakkal támadták meg. Az egyik csónak a hadihajó tatjának ütközött és felrobbant. A detonációban meghalt a szaúdi legénység két tagja, három megsebesült.

A húszi al-Masira hírcsatorna ugyanakkor katonai forrást idézve azt állította, hogy nem öngyilkos merénylet történt, hanem rakétacsapást mértek a hajóra. Fél év óta ez volt a második eset, hogy a húszik hajóra támadtak a jemeni partok mentén.

Egy másik helyszínen a húszik ballisztikus rakétával mértek csapást kedd reggel a szaúdi irányítás alatt álló arab koalíciós erők bázisára, a Jemen és Eritrea között fekvő, a Vörös-tengeren lévő Zukar szigetén – tudósított az al-Masira. A szövetséges erők nem reagáltak az állításokra.

Az Arab-félsziget déli csücskén fekvő országban az Abed Rabbó Manszúr Hádi szaúdi-barát jemeni exelnökhöz hű erők 2014 szeptembere óta harcolnak az ország egy részét, köztük a fővárost, Szanaát ellenőrző húszi lázadók és az oldalukon álló különböző csoportok ellen, amelyek kitartanak Ali Abdalláh Száleh államfő mellett.

A konfliktust súlyosbítja, hogy 2015 márciusa óta légicsapásokat mérnek a lázadókra, valamint civil célpontokra a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tagjai. Az ENSZ adatai szerint több mint hétezren haltak meg a jemeni konfliktusban, többségük civil áldozat volt, és hárommillióan kényszerültek otthonaik elhagyására.

Orientalista.hu – Hirado.hu nyomán

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑