2018. 08. 17.

Időben kezdődik a palesztin menekült gyerekeknek tanévkezdése



A pénzügyi nehézségek ellenére időben kezdődik a tanév a Közel-Kelet palesztin gyerekeket tanító iskoláiban – jelentette be csütörtökön az ENSZ palesztin menekülteket támogató hivatala (UNRWA).

Az UNRWA korábban azt mondta, az iskolák tanárait, akik a Gázai övezetben, a megszállt Ciszjordániában, Kelet-Jeruzsálemben, Jordániában és Szíriában tanítanak, megfelelő támogatás híján nem tudja kifizetni. Csütörtökön azonban a szervezet úgy nyilatkozott, hogy a tanév elindul, noha jelenleg a fizetéseket csak szeptember végéig tudják garantálni.

Az ENSZ hivatalos adatai szerint több mint 200 millió dollárra lenne szükség, hogy pótolják azt a pénzt, amely kiesett, miután az Egyesült Államok támogatása nagy részét megvonta a szervezettől.

Donald Trump januárban jelentette be, hogy csökkenti a palesztin félnek nyújtott segélyeket, amíg az nem folytatja a béketárgyalásokat, melyek 2014-ben szakadtak meg. Trump a Twitteren azt írta, hogy bár Washington „dollármilliók százait” adja a palesztinoknak, ők nem értékelik a gesztust, és továbbra sem hajlandóak tárgyalni Izraellel. Izrael üdvözölte Trump nyilatkozatát és azzal vádolta az UNRWA-t, hogy elfogult a palesztinok javára.

Az UNRWA tanácsadói testületének egy Ammánban megtartott soron kívüli ülésén a szervezet svájci vezetője, Pierre Krähenbühl azt mondta, hogy az év eleje óta jótékonysági akciók során egyéb hozzájárulásokból 238 millió dollár folyt be hozzájuk, ez azonban még mindig nem elég, és további 217 millió dollárra lenne szükségük, hogy biztosítsák az iskolák zavartalan működését a teljes tanév során. Hétszáztizenegy iskoláról van szó, amelyek félmillió palesztin diáknak biztosítják az oktatást.

Hirado.hu, MTI

, , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com