Cadmus fordítás Cadmus

Indiában megerőszakoltak egy 9 éves kislányt, akinek a szülei felvették a keresztény vallást

2018. 08. 12.

A család nemrég tért át a kereszténységre, a kislány pedig augusztus 5-én csoportos nemi erőszak áldozata lett az indiai Pandzsáb államban.

A lányt, Anjali Masih-ot akkor csalták el a barátaitól, amikor éppen velük játszott Gurdaspur városában a pakisztáni határhoz közel. Az eset után a kislányt egy telefonzsinórral megfojtották.

A World Watch Monitornak a helyi keresztény közösség néhány tagja arról beszélt, hogy növekszik a keresztényellenes érzület a térségben, amely elsősorban a hindu nacionalizmusban mutatkozik meg és az áttért keresztények ellen irányul.

Az elhunyt kislány édesapja (forrás: World Watch Monitor)

A keresztényellenes erőszak Narendra Modi miniszterelnök 2014-es hatalomra jutása óta fokozódik, aki a nacionalista Bharatíja Dzsanata Párt színeiben kezdte meg politikai pályafutását. Pandzsáb államban eddig nem volt jellemző az erőszak, a múlt évben azonban egy lelkészt gyilkoltak meg a Ludhiana nevű településen.

A legtöbb vallási indíttatású támadás az ország déli részén lévő Tamil Nadu, Telangana és Andhra Pradesh államokban fordul elő. Azon államokban a legjellemzőbb továbbá a nacionalizmus terjedése, amelyekben megtiltották az áttérést (Uttarakhand, Odisha, Madhya Pradesh, Chhattisgarh, Himachal Pradesh, Gujarat és Jharkhand). Ennek eredeti célja az erőszakos térítés megakadályozása, azonban ez megnehezíti azoknak az embereknek az áttérését is, akik önszántukból vennének fel más vallást.

A fent említett hét államból hatban a BDP bír többségi támogatottsággal, amelyekben a párt igyekszik átverni a helyi törvényhozáson az áttérést tiltó törvényeket, amely azonban nem jár mindig sikerrel.

S4C.news –  World Watch Monitor (kiemelt kép: Reuters/Danish Siddiqui)

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑