Cadmus fordítás Cadmus

Irakban több mint háromszáz terrorista halálbüntetését hagyták jóvá

2021. 01. 24.

340 halálbüntetést hagyott jóvá az iraki “vezetés”, jórészt terrorizmussal összefüggő ügyekben – idézte az iraki elnöki hivatal közleményét vasárnap az asz-Szumaríja hírtelevízió.

Az elnöki hivatal hangsúlyozza, hogy a jogerős iraki bírósági ítéleteket azután “ratifikálták”, hogy alaposan, a hatályos jogi normáknak és az alkotmánynak megfelelően megvizsgáltak minden egyes bírósági döntést, amely ellen fellebbezni már nem lehet, és az elítélt kegyelemben sem részesíthető.

Irak 2017 végén hirdetett katonai győzelmet az Iszlám Állam terrorszervezet “kalifátusa” felett. Az iraki bíróságok azóta több száz halálos ítéletet róttak ki, amelyeket Barhám Száleh elnöknek kell jóváhagynia. Külföldi, így francia és belga állampolgárok is vannak az elítéltek között.

Jogvédők gyakran bírálják a bagdadi vezetést a halálbüntetések miatt. Tavaly mintegy száz elítéltet végeztek ki Irakban, ami megközelítőleg hetede volt a világon végrehajtott halálos ítéleteknek.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑