Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Iraki keresztények házának újjáépítésére gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet

2017. 06. 14.

A szervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írták: a Moszultól 13 kilométerre, északra fekvő Bahzani települést főleg keresztények és jazidik lakták, amíg 2014 augusztusában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet el nem foglalta. A tavaly novemberben felszabadított településen a terrorszervezet csak romokat hagyott maga után, ezért a korábban Kurdisztánba menekült családok saját erejükből nem tudnak visszatérni otthonukba, segítség nélkül inkább Európába vándorolnak.

A segélyszervezet célja, hogy házaik felújításával, valamint alapvető eszközök, felszerelések biztosításával támogassa a keresztény családok visszatérését otthonukba. Ezzel a szervezet a keresztény jelenlét védelméhez és megtartásához járul hozzá a Ninive-fennsíkon.

A segélyprogramon keresztül húsz család otthonát tervezi újjáépíteni az Ökumenikus Segélyszervet, és ehhez várja az adományokat online, illetve adományszámlájára történő utalással.

Emlékeztettek: a segélyszervezet 2003-ban indította első iraki segélyprogramját, 2014-2015 folyamán – az Iszlám Állam térnyerése után – belső menekülteket és szír menekülteket, illetve helyi közösségeket segélyezett.

A támogatott célcsoportok közül kiemelkedtek a különböző keresztény közösségek, amelyek néhány nap leforgása alatt kényszerültek elhagyni korábbi lakhelyüket. Az Ökumenikus Segélyszervezet 2016 júniusában Erbilben megnyitotta a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával létrehozott képviseletét.

A helyi iroda egyrészt a menekültek támogatásának, másrészt a humanitárius és fejlesztési programok végrehajtásának a központja.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑