2017. 06. 11.

Irán élelmiszert küldött Katarba légi úton

Irán öt teherszállító repülőgéppel küldött élelmiszert Katarba eddig, amely ellen öt Öböl menti arab ország szankciókat vezetett be – közölte vasárnap Sarok Nusabadi, az iráni légitársaság szóvivője.

Minden gép körülbelül 90 tonna élelmiszert és zöldségféléket szállított. A szóvívó szerint vasárnap útnak indítanak még egy gépet, és folytatni fogják Katar segélyezését, ha erre igényt tart. Emellett három kisebb hajóval 350 tonna élelmiszert szállítanak Katarba – közölte Mohammad Mehdi Bocsari, a dél-iráni Dejjer kikötő igazgatója, akit a Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség idézett. A hajók Dejjerből indulnak útnak – a kikötőváros pont szemben van Katarral, a Perzsa-öböl túlsó partján.

Az arab világ több vezető hatalma, köztük Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, azzal vádolva a dohai vezetést, hogy terroristákat támogat, együttműködik Iránnal, és beavatkozik a belügyeikbe. A diplomáciai kapcsolatok megszakításával Katar teljesen elszigetelődött, megszakították vele a légi, tengeri és szárazföldi összeköttetést is. Szaúd-Arábia lezárta az egyetlen katari határátkelőjét, amelyen keresztül a félszigeten fekvő emírségbe érkezett az élelmiszerszállítmányok negyven százaléka.

Bahrein, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírség jelezte vasárnap, hogy engedélyezheti egyes, országaikban tartózkodó katariaknak, hogy ottmaradjanak. Közös közleményben szólították fel a vegyes házasságban élő katari állampolgárokat, hogy lépjenek kapcsolatba az adott ország belügyminisztériumával, amely humanitárius szempontból is megvizsgálja az ott-tartózkodásuk lehetőségét. Katar vasárnapra virradóra ugyanakkor közleményt adott ki, amely szerint az ellenséges és tendenciózus kampány ellenére teljes szabadságot biztosít azoknak, aki e három arab országból valók, és Katarban élnek.

A szóban forgó országok a diplomáciai szankció bevezetésével együtt 14 napot adtak az országukban tartózkodó katariaknak, hogy távozzanak az országból, míg hazatérésre kérték a Katarban tartózkodó saját állampolgáraikat. Ez káoszhoz vezetett az Öböl menti térségben, ahol ezeket az országokat szoros történelmi és kulturális szálak kötik össze, állampolgáraik gyakran kötnek egymással vegyes házasságot, és lépnek üzleti kapcsolatba.

Rex Tillerson amerikai és Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter telefonon vitatta meg egymással szombaton a szíriai helyzetet és az Öböl menti válság fejleményeit – közölték vasárnap ankarai külügyminisztériumi források. A beszélgetésük tartalmáról nem szivárogtak ki részéletek, de azt lehet tudni, hogy Tillerson kezdeményezte. Egy nappal korábban az amerikai külügyminiszter felszólította Szaúd-Arábiát és a többi öbölbeli országot, hogy enyhítsenek a katari blokádon.

Orientalista.hu – MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑