Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Irán elengedi a júliusban lefoglalt brit tartályhajót

2019. 09. 23.

Irán elrendelte a brit lobogó alatt közlekedő Stena Impero elengedését, a tartályhajó hamarosan elhagyhatja az iráni Bandar-Abbász kikötőjét, és nemzetközi vizekre hajózhat – jelentette be vasárnap Hormozgán tartomány kikötői és hajózási hivatala.

„A brit Stena Impero tartályhajó őrizetének felfüggesztésére vonatkozó rendelet kiadása után a hajó hamarosan kifuthat a nemzetközi vizekre” – idézte a hivatal igazgatójának szavait a Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség.

Szeptember elején már szabadon engedték a hajó 23 fős legénységének hét tagját, a hét matróznak – akik között vannak indiai állampolgárok is – humanitárius megfontolásokból engedélyezték, hogy elhagyják a tankerhajót, és Iránból is távozhattak.

A Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót július 19-én foglalták le a Hormuzi-szorosban, két héttel azt követően, hogy a brit haditengerészet Gibraltárnál őrizetbe vette a Grace-1 nevű iráni tartályhajót. London szerint a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsim ellen bevezetett szankciókat.

A tartályhajó végül augusztus 18-án kapott engedélyt a távozásra, miután Teherán szavatolta, hogy a tanker által szállított 2,1 millió hordó nyersolajat nem Szíriába viszik.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑