Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Irán elleni új szankciókat jelentett be az amerikai pénzügyminisztérium –

2017. 02. 05.

Új szankciókat jelentett be Irán ellen pénteken az amerikai pénzügyminisztérium, az új, republikánus amerikai kormányzatnak ez az első konkrét lépése Teherán ellen.

A minisztérium közleménye szerint az új szankciók bejelentése “része az Irán külföldi rosszindulatú cselekedeteit visszaszorítani igyekvő erőfeszítésnek”. A tárca egyúttal leszögezi: a washingtoni lépés nem sérti a 2015 végén Iránnal megkötött többhatalmi atomalkut.

Az új szankciók 13 személyt és 12 vállalatot érintenek, köztük néhány nem is iráni székhelyű vagy iráni állampolgárságú.

A szankcióval sújtott személyek között például két libanoni és egy kínai állampolgár is található, egyvalakinek pedig Saint Kitts és Nevis karibi szigetállam által kiadott útlevele van. A büntetőintézkedések iráni és nem iráni – például Kínában vagy az Öböl-menti emírségekben bejegyzett – vállalatokat egyaránt sújtanak.

A washingtoni közlemény szerint valamennyi érintett kapcsolatban áll az iszlám köztársaság ballisztikusrakéta-programjával, illetve tevőlegesen segíti vagy anyagilag támogatja azt. A minisztérium szankcionált egy, az iráni Forradalmi Gárda által működtetett libanoni vállalkozást is.

Az új republikánus amerikai kormányzatnak ez az első konkrét lépése Irán ellen. A szankciók bejelentése előtti órákban Donald Trump elnök egy Twitter-üzenetben azt írta: “Irán a tűzzel játszik, nem becsüli meg, hogy Obama elnök milyen +kedves+ volt velük. Én nem leszek az.”

Még szerdán Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó azt fejtegette, hogy az Obama-kormányzat szerinte túl engedékeny volt a perzsa vezetéssel, és jelezte, hogy “hivatalosan figyelmeztetjük Iránt”. Flynn megemlítette a ballisztikus rakétával végzett kísérletet, de emellett felhozta azt is, hogy Jemenben az amerikaiak elleni támadások, illetve egy szaúdi hajó ellen minap végrehajtott támadás hátterében szintén Irán áll.

Sigmar Gabriel német alkancellár és külügyminiszter, aki egyesült államokbeli látogatása keretében pénteken New Yorkban, az ENSZ-ben tett látogatást, újságíróknak nyilatkozva támogatásáról biztosította az Irán elleni új szankciók bevezetését.

Mint kifejtette, megérti a lépést. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a vasárnap végrehajtott iráni rakétakísérlet “nincs hatással” a Teheránnal nukleáris programjának korlátozásáról 2015-ben megkötött hathatalmi egyezményre, ennek végrehajtását “továbbra is támogatjuk”.

Gabriel leszögezte azt is: az Egyesült Államoknak jelenleg nem áll szándékában megkérdőjelezni az atomalkut.
Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó péntek délután közleményt adott ki, amelyben ismét figyelmeztette Iránt, s hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok többé nem tűri el Irán “provokatív” akcióit, amelyekkel az amerikai érdekeket fenyegeti. “A nemzetközi közvélemény túlságosan is türelmes volt Irán helytelen magatartásával” – fogalmaz Flynn a közleményben, s leszögezi, “elmúltak azok az idők, amikor szemet hunytunk Iránnak az Egyesült Államok és a nemzetközi közösséggel szembeni ellenséges akciói fölött”.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑