Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Irán fegyverarzenálja fejlesztésére készül

2018. 09. 01.

Irán ballisztikusrakéta- és robotrepülőgép-arzenálja fejlesztésére készül, illetve új generációs harci repülőgépek és tengeralattjárók beszerzését fontolgatja – adta hírül az IRNA iráni állami hírügynökség a védelmi minisztériumra hivatkozva szombaton.

Mohammad Ahadi nemzetközi kapcsolatokért felelős védelmi miniszterhelyettes rámutatott, hogy a nemzetközi szankcióknak nem sikerült megakadályozniuk az iszlám köztársaság hadiiparának fejlődését.

„Rendelkezésünkre áll a szükséges infrastruktúra, már csak a kutatás-fejlesztés hiányzik” –tette hozzá Ahadi. “Fel kell fejlesztenünk a védelmi ipart, és ehhez rendelkezésünkre áll a magas színvonalú háttértudás, illetve több tízezer mérnöki és technikai végzettségű szakember” – magyarázta.

Irán azt állítja, hogy vitatott rakétaprogramja kizárólag védelmi célokat szolgál. Az iszlám köztársaság korábban többször leszögezte: sem az Egyesült Államok, sem az európai országok kedvéért nem hajlandó tárgyalni erről. A teheráni kormány rámutatott, hogy rakétaprogramja nem áll összefüggésben a 2015-ös többhatalmi atomalkuval. Washington május elején felmondta a nemzetközi szerződést arra hivatkozva, hogy Irán nem tartja magát abban vállalt kötelezettségeihez.

Donald Trump amerikai elnök jelezte: kész újratárgyalni a megállapodást, de egy jövőbeli egyezménynek a nukleáris kérdésen kívül hosszú távra és átfogóan rendeznie kell az iszlám köztársaság közel-keleti szerepvállalását és rakétaprogramját is.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑