Cadmus fordítás Cadmus

Irán határához közel nyitott nagykövetséget Izrael

2023. 04. 21.

Felavatta csütörtökön Eli Kohen izraeli külügyminiszter az első állandó izraeli nagykövetséget a közép-ázsiai Türkmenisztán fővárosában, Asgabatban.

A két ország 30 évvel ezelőtt lépett hivatalos diplomáciai kapcsolatra, de állandó nagykövetséget eddig egyikük sem létesített a másik területén. Izraelnek ideiglenes képviselete volt Asgabatban.

Kohen jelezte, hogy az állandó képviselet megnyitását Irán közelsége miatt is fontosnak tartják. “Azért jöttem ide, hogy 17 kilométerre az Iránnal közös határtól megnyissam az izraeli nagykövetséget” – írta Twitter-bejegyzésében.

Rashid Meredov türkmén külügyminiszter a két ország közötti “barátság ékes példájának” nevezte a nagykövetséget a megnyitón.

Eli Kohen tárgyalt Serdar Berdimuhamedow türkmén elnökkel is, és ennek fényében történelminek nevezte asgabati látogatását, hangsúlyozva azt is, hogy Izrael stratégiai jelentőséget tulajdonít a Közép-Ázsia “energetikai szuperhatalmának” számító Türkmenisztánnal fenntartott kapcsolatának.

“Szándékunkban áll kiterjeszteni a gazdasági kapcsolatokat a mezőgazdaságra, a vízügyre, a technológiai együttműködésre és a határvédelemre” – mondta a miniszter a tárcája által közzétett videó tanúsága szerint, és leszögezte: biztos benne, hogy mindkét ország nyerni fog a szorosabb együttműködéssel.

Serdar Berdimuhamedow Kohen közlése szerint jelezte, hogy Türkmenisztán is fontolgatja a nagykövetség létesítését Izraelben.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑