Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Irán lezárta légterét az azeri katonai repülőgépek előtt

2021. 10. 05.

Irán lezárta légterét az azeri katonai repülőgépek előtt – közölte kedden az al-Arabíja pánarab hírtelevízió.

A tájékoztatás szerint az iráni vezetés egyik szóvivője egyben óva intette a bakui kormányt “stratégiai hibák” elkövetésétől.

A hírtelevízió a történtekkel összefüggésben felidézte, hogy Azerbajdzsán nemrég bezáratta az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatolláh bakui képviseleti irodáját és egy hozzá tartozó mecsetet.

Hírügynökségek egyben emlékeztettek a tavaly szeptember 27-e és november 9-e között Hegyi-Karabahban vívott háborús konfliktus kapcsán kialakult súrlódásokra Irán és Azerbajdzsán között.

Hoszein Amirabdollahian iráni külügyminiszter nemrég arról beszélt, hogy több terrorszervezet szivárgott be a térségbe, és mint fogalmazott, Izrael is próbálta saját javára kihasználni a feszült helyzetet. Amirabdollahian hangsúlyozta: Irán nem fogja eltűrni izraeli erők telepítését határaihoz közel.

Ilham Aliyev azeri elnök egyébként hétfőn visszautasította Teherán vádjait, miszerint izraeli erőket vonna be az iráni határhoz közeli térségekbe. Ugyanakkor az azeri államfő hangsúlyozta: Azerbajdzsán dönti el, milyen szintű kapcsolatokat ápol más országokkal.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑