Cadmus fordítás Cadmus

Irán óva intette az Egyesült Államokat olajszállítójának elkobzásától

Irán hétfőn közölte, hogy óva intette az Egyesült Államokat olajszállító hajójának elkobzásától, miután a hajó elhagyta a gibraltári brit felségvizeket, ahol hat hétig vesztegelt.

„Irán hivatalos csatornákon elküldte a szükséges figyelmeztetéseket az amerikai vezetőknek (.), hogy ne kövessenek el ilyen hibát, mert súlyos következményei lesznek” – jelentette ki Abbász Muszávi, az iráni külügyminisztérium szóvivője.

A Marine Traffic szakportál szerint a tankhajó, amely július 4. óta vesztegelt a gibraltári partoknál, vasárnap este felszedte a horgonyt, és dél felé hajózott. A gibraltári hatóságok nem erősítették meg a kihajózását, célállomását, és a teher rendeltetését továbbra is homály fedi – írta az AFP francia hírügynökség.

A dpa német hírügynökség értesülései szerint az Adrian Darya-1 névre átkeresztelt, korábban panamai, most iráni zászló alatt hajózó – egykori Grace-1 – tanker következő kikötője a görögországi Kalamata, ahová várhatóan vasárnap érkezik, de nem tudni, mi a végső célállomása.

Irán londoni nagykövete, Hamid Beidzsinedzsád hétfőn az Instagram közösségi portálon megerősítette, hogy a szupertanker elhagyta a brit fennhatóság alá tartozó Gibraltárt, és 45 napig a nemzetközi vizeken hajózik majd.

A hajót – még Grace-1 néven – július 4-én tartóztatta fel a brit haditengerészet az európai uniós szankciók megsértése miatt, azzal gyanúsították ugyanis, hogy Szíriába szállít nyersolajat.

A gibraltári legfelsőbb bíróság a múlt héten engedélyezte a hajó szabad elvonulását, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok az utolsó pillanatban azt kérte, hogy az Irán elleni szankciók jegyében tartóztassák fel a tankert.

Irán kitart amellett, hogy a tankhajó nem Szíriának szállít olajat – közölték a görög hatóságok.

A gibraltári kormányzat vasárnap közölte, hogy elutasította az amerikai kérést. „Az európai jog értelmében Gibraltárnak nem áll módjában megadni Washingtonnak a kért segítséget” – állt a gibraltári hatóságok közleményében.

A Grace-1 feltartóztatása súlyos válságot váltott ki London és Teherán között, ez utóbbi tagadta, hogy a hajó Szíriába tartana. Irán 15 nappal később feltartóztatta a Stena Impero brit tankhajót a Hormuzi-szorosban.

Ezzel kapcsolatban az iráni külügyi szóvivő visszautasította, hogy megtorló intézkedésről lenne szó. „A két hajó között nincsen semmi kapcsolat” – közölte Muszávi.

„A hajó kétszer vagy háromszor is megsértette a tengerhajózási szabályokat” – mondta a szóvivő a brit lobogó alatt hajózó, továbbra is iráni kézen lévő Stena Imperóval kapcsolatban.

„A bíróság dolgozik az ügyön. Reményeink szerint a vizsgálat minél előbb befejeződik, és gyorsan megszületik az ítélet”– tette hozzá a szóvivő.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑