Iránban tárgyalt a gazdasági kapcsolatokról az iraki kormányfő
2021. 09. 13.
Ibrahim Raiszi iráni elnökkel találkozott vasárnap Teheránban Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnök, hogy a két ország gazdasági kapcsolatairól tárgyaljon.
Kázimi, aki a júniusban megválasztott iráni elnököt meglátogató első külföldi vezető, magas rangú politikai és gazdasági küldöttség élén érkezett – jelentette az IRNA iráni hivatalos hírügynökség.
“Az iraki miniszterelnök jó hírrel érkezett az irániakat érintő vízummentességgel kapcsolatban” – mondta Ebrahim Raiszi a közös sajtótájékoztatón.
“Megvitattuk a két ország közötti pénzügyi és monetáris kapcsolatokat is” – tette hozzá.
Az iráni államfő elmondta: Kászimi azt is megígérte, hogy amennyire lehetséges, megnövelik a Mohamed próféta unokája, – az iraki kerbelai csatában elesett – Husszein imám halála utáni negyvennapos gyászidőszakot lezáró arbain ünnepre érkező zarándok számát.
Az iraki kormányfő kijelentette, hogy több közös gazdasági kérdést és stratégiai tervet vitattak meg, valamint “a két nép érdekeit szolgáló kereskedelmi kapcsolatok erősítését”.
Kázimi egy olyan időszakban látogatott Iránba, amikor Irak igyekszik közvetítőként fellépni Irán és az arab államok között. Április óta Bagdad Irán és Szaúd-Arábia között próbálja elősegíteni a párbeszédet a két regionális hatalom közötti feszültség enyhítése érdekében – jegyezte meg a látogatásról beszámoló AFP francia hírügynökség.
Kázimi várhatóan tárgyal az Irán és Szaúd-Arábia közötti energiaipari együttműködésről és kapcsolatokról is – közölte pénteken egy nevének elhallgatását kérő iraki vezető.
A tárgyalások napirendjén szerepelt egyebek mellett az iraki adósságok kérdése is. Az energiahiánytól szenvedő Bagdad a szomszédjához fordult segítségért, és az iráni szállítások fedezik Irak gáz- és áramfogyasztásának harmadát. Irán azonban a nyáron néhány napra felfüggesztette az iraki exportot a 6 milliárd dolláros iraki energiaadósság miatt.
A tárgyaláson szerepelt az Irakba az arbain ünnepre utazó iráni zarándokoknak kiadott vízumok száma is. Korábban arról állapodtak meg, hogy 40 ezer vízumot adnak ki az irániaknak, ebből 30 ezret a zarándokoknak, de Irán a vízumok számának megduplázását kérte.
A korábbi években iráni zarándokok milliói utaztak az iraki szent városba, Kerbelába a síita ünnepre, de idén a Covid-19 járvány miatt korlátozásokat vezettek be.
MTI