Cadmus fordítás Cadmus

Iráni elnök: kudarc vár az Egyesült Államokra az ENSZ-szankciók visszaállításának ügyében

2020. 09. 21.

Kudarc vár az Egyesült Államokra az Iránnal szembeni ENSZ-szankciók tervezett visszaállításának ügyében – jelentette ki az iszlám köztársaság elnöke vasárnap.

Televíziós beszédében Haszan Róháni arról számolt be, hogy a nemzetközi közösség negatívan reagált az amerikai kezdeményezésre.

“Soha nem fogunk behódolni az amerikai nyomásnak, megsemmisítő választ fogunk adni Amerika zaklatására” – hangsúlyozta.

Washington bejelentette vasárnap, hogy visszaállította Irán ellen azokat az ENSZ-szankciókat, amelyek fokozatos feloldása szerepel a 2015-ben megkötött nukleáris megállapodásban, mert szerinte Teherán megszegte kötelezettségeit.

Számos ország máris elutasította ezen egyoldalú lépést, rámutatva, hogy az Egyesült Államok 2018-ban felmondta a szerződést, így már nem indíthatja el a szankció-visszaállítási mechanizmust.

Mások között közleményt adott ki a brit, a francia és a német külügyminiszter, valamint Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is, amelyben leszögezték, hogy az Egyesült Államoknak nincs joga visszaállítani az ENSZ-szankciókat Iránnal szemben, miután két évvel ezelőtt felmondta az atomalkut.

“Fáradhatatlanul dolgoztunk a nukleáris megállapodás fenntartása érdekében, és továbbra is így fogunk tenni” – írták.

Az orosz külügyminisztérium is elítélte az egyoldalú amerikai bejelentést az ENSZ-szankciók újból érvényességéről, mondván, hogy a washingtoni állítások minden jogi alapot nélkülöznek. “Az Egyesült Államok illegitim kezdeményezéseinek és lépéseinek jellegüknél fogva nem lehet a többi országra nézve nemzetközi jogi érvénye.”

Washington magatartása “súlyos csapást mért az ENSZ Biztonsági Tanácsának tekintélyére”, és nyíltan megmutatta, hogy “semmibe veszi annak döntéseit és az egész nemzetközi közösséget” – olvasható a közleményben.

A washingtoni bejelentést követően történelmi mélypontra süllyedt az iráni riál értéke az amerikai dollárral szemben.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑