Cadmus fordítás Cadmus

Iráni külügyminiszter: Trump ürügyet keres, hogy háborút indítson

2020. 12. 31.

Donald Trump leköszönő amerikai elnök “ürügyet” keres ahhoz, hogy háborút indítson – jelentette ki csütörtökön Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter, utalva a Teherán és Washington között ismételten kiéleződött feszültségekre.

Január 3-án lesz egy éve, hogy Bagdadban Donald Trump parancsára amerikai drón végzett Kászem Szulejmáni tábornokkal, az iráni forradalmi gárda egyik magas rangú parancsnokával, az iráni regionális stratégia kidolgozójával. A támadás után a két ellenség nem állt messze a közvetlen összeütközéstől – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.

November végén felvonultatták az Arab(Perzsa)-öbölbe a Nimitz amerikai repülőgéphordozót, december 10-én pedig két B-52 amerikai bombázó repült át a térség felett egy, elsősorban Irán ellen irányuló erődemonstráció keretében.

“Ahelyett, hogy az Egyesült Államokban az új koronavírus ellen küzdenének, Donald Trump és cinkosai milliárdokat pazarolnak arra, hogy B-52-ket röptessenek és a MI térségünkbe küldjék az armadát” – írta Twitter-üzenetében az iráni külügyminiszter.

“Az iraki hírszerzés jelezte: összeesküvés folyik, ürügyet keresnek arra, hogy háborút indíthassanak” – tette hozzá Zaríf.

Szulejmáni halála után Irán rakétatámadásokat intézett olyan iraki támaszpontok ellen, amelyeken amerikai katonák állomásoznak a nemzetközi dzsihádellenes szövetség keretében.

“Irán nem keresi a háborút, de nyíltan és közvetlenül válaszolni fog, hogy megvédje népét, annak biztonságát és létfontosságú érdekeit” – írta még az iráni külügyminiszter.

Donald Trump a múlt héten jelezte, hogy Iránt tartja “felelősnek” az Irakban tartózkodó amerikaiak elleni minden véres támadásért, miután azzal vádolta meg Teheránt, hogy Irán hajtotta végre a bagdadi amerikai nagykövetség elleni rakétatámadást.

MTI

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑