Cadmus fordítás Cadmus

Iránt kevésbé érinti az olajár zuhanása

2020. 04. 22.

Irán nem fog annyira szenvedni az olajár esésétől, mint a többi ország, mert kevésbé függ az energiahordozó exportjától – hangsúlyozta Haszan Róháni iráni elnök szerdán.

Irán azért nem exportál kőolajat, mert nem tud. Az iráni kőolajexport több mint 80 százalékkal esett vissza azután, hogy az Egyesült Államok 2018 májusában felmondta az iszlám köztársasággal kötött többhatalmi atomalkut, és újra életbe léptette az Iránra nukleáris programja miatt kiszabott szankciókat. A lépés kiélezte a feszültséget Washington és Teherán között.
Az olajárak szerdán ismét csökkentek. A piacot túlkínálat jellemzi, miközben a benzintől a kerozinig minden üzemanyag iránti kereslet csökkent a koronavírus-járvány miatt.

Bindzsán Zangane iráni olajipari miniszter az állami televízióban azt mondta: az olajtermelő országoknak tiszteletben kell tartaniuk a termelés csökkentésére vonatkozó intézkedéseket az olajpiac stabilizálása érdekében.

“Az olajpiac fokozatosan stabilizálódni fog, ha a termelő országok mindegyike tiszteletben tartja a kitermelés csökkentését” – mutatott rá. “Az együttműködés nélkülözhetetlen ebben a helyzetben” – tette hozzá.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) összefogott Oroszországgal és az Egyesült Államokkal annak érdekében, hogy napi 20 millió hordóval csökkentsék a kitermelést.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑