Izrael megölte a Hamásszal való katonai koordinációért felelős iráni parancsnokot
2025. 06. 22.
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin szervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.
Szaid Izadi az IRGC (Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest) és az iráni rezsim magas rangú parancsnokai és a Hamász terrorszervezet kulcsfigurái közötti katonai koordinációért volt felelős” – állt a közleményben.
“Izadi volt az október 7-i mészárlás egyik fő szervezője is, és azon kevesek egyike, akik előre tudtak róla” – tette hozzá a hadsereg közleménye.
A hadsereg bejelentette, hogy megölte a Forradalmi Gárda két másik parancsnokát is, Behnam Csahrijarit és Aminpur Dzsudakit.
“Csahrijari volt a felelős az iráni rezsim összes fegyverszállításáért az ügynökök számára szerte a Közel-Keleten” – áll a szombat reggeli közleményben.
Az izraeli hadsereg szerint a férfi törökországi és libanoni kapcsolatain keresztül tette lehetővé a pénzátutalásokat a fegyveres csoportoknak. A hadsereg – közlése szerint – péntek este egy nyugat-iráni légicsapásban végzett vele.
Aminpur Dzsudaki a Forradalmi Gárdánál a drónokért volt felelős. Az izraeli hadsereg úgy véli, hogy ő volt a felelős “több száz dróntámadásért izraeli területen”. Vele is péntek éjjel végeztek.
MTI