Cadmus fordítás Cadmus

Izrael szerint a gázai keresztények mégis meglátogathatják Jeruzsálemet az ünnepeken

2019. 04. 20.

A gázai keresztények meglátogathatják Jeruzsálemet és Ciszjordániát a húsvéti ünnepeken – közölte pénteken egy izraeli kormányszóvivő az után, hogy a gázai keresztény közösség korábban arról számolt be, hogy nem kapnak beutazási engedélyt.

A dpa német hírügynökségnek egy meg nem nevezett izraeli kormányszóvivő elmondta, hogy az erről szóló döntést biztonsági tisztségviselők tanácsára hozták meg.

Iljász Dzselda, a gázai keresztények szóvivője szerint őket hivatalosan nem tájékoztatták arról, hogy mégis beutazhatnak Kelet-Jeruzsálembe és Ciszjordániába, az izraeli forrás idézett kijelentését pedig „félrevezetőnek és teljes mértékben hamisnak” minősítette.

A gázai keresztény közösség szóvivője a német hírügynökségnek azt mondta: mindössze 200 engedélyt adtak ki 50 év feletti gázai keresztények számára, de azok is csak arra jogosítanak fel, hogy Jordániába látogathassanak, Jeruzsálembe és Ciszjordániába nem. „Nem is akartunk Jordániába menni, mi Jeruzsálembe akartunk menni, és ott imádkozni” – közölte.

A mintegy ezer tagú gázai keresztény közösség évente körülbelül négy-ötszáz beutazási engedélyt kap a húsvéti és a karácsonyi ünnepek idejére az izraeli hatóságoktól, hogy felkereshessék a keresztény szent helyeket. Tavaly karácsonykor Dzselda szerint a hatóságok négyszáz, harminc éven felüli gázainak engedélyezték a belépést Jeruzsálembe.

Gázát és Ciszjordániát kicsivel több mint kilencven kilométer választja el egymástól. A radikális iszlamista Hamász ellenőrzése alatt lévő Gázát Izrael tizenkét éve tartja szigorú ellenőrzés alatt. A Hamászt Izrael mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja nyilván.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑