Cadmus fordítás Cadmus

Izraeli agresszió ellen szavaznak ma az ENSZ-ben

2018. 06. 09.

Rendkívüli ülést tart az ENSZ Közgyűlése jövő hét szerdán Rijád Manszúr palesztin ENSZ-nagykövet, valamint arab és muzulmán országok képviselőinek kezdeményezésére: az ülésen várhatóan a gázai civilek védelméről, illetve Izrael burkolt elítéléséről szóló határozatról szavaz a 193-tagú szervezet – közölte a közgyűlés elnöke, Miroslav Lajcak pénteken.

A tervezett határozat egyúttal sürgetné a Gázai övezet határán tüntető palesztinok elleni izraeli fellépés kivizsgálását. A rendkívüli ülésre azután kerül sor, hogy az Egyesült Államok múlt hét pénteken megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) a palesztinok elleni erőszakról szóló határozatot. A Kuvait ENSZ-nagykövete által kidolgozott dokumentum elítélte volna Izraelt a palesztin civilek ellen alkalmazott erőszakért. Az amerikai ENSZ-nagykövet azonban “durván egyoldalúnak” minősítette, és kifogásolta, hogy a szélsőséges gázai Hamász szervezetet a határozat nem ítéli el a közelmúltban kirobbant erőszakért.

Az ENSZ Közgyűlésének határozata a BT-ben született dokumentumokkal szemben nem kötelező érvényűek. Tavaly decemberben a közgyűlés nagy többséggel fogadta el azt a határozatot, amely követelte Donad Trump amerikai elnöktől, hogy vonja vissza Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését. Erre szintúgy azután került sor, hogy az Egyesült Államok a BT-ben megvétózott egy hasonló dokumentumot. Az Egyesült Államok azóta már áthelyezte izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe.

Eközben kiújultak a tüntetések a Gázai övezet határánál, ahol pénteken négy embert, köztük egy tizenöt éves fiút lőttek le a zsidó állam határát védő katonák. A biztonsági erők és a tüntetők összecsapásában 618 palesztin sérült meg. Nagy részüket a belélegzett könnygáz következtében fellépő légzési nehézségek miatt kellett ellátni, de 120-an közülük lőtt sebet kaptak, köztük az AFP francia hírügynökség egyik fotóriportere. Összesen mintegy 10 ezer palesztin tüntetett a határ öt pontján.
Gumiabroncsokat égettek, köveket és csőbombákat hajítottak az izraeli katonákra – közölte az izraeli hadsereg, kiemelve, hogy a katonák megfelelően reagáltak, és a palesztinok sűrű füsttel igyekeztek megzavarni az izraeli mesterlövészeket. Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol palesztinok ezrei tiltakoznak az övezet blokádja és az egykori palesztin területek elvesztése ellen. A palesztin egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 120 palesztin vesztette életét, és ezrek sebesültek meg ezeken a tüntetéseken. Izrael a Hamászt teszi felelőssé a történtekért.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑