Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Izraeli megszállásról készült fotókiállítást nyitottak meg Washingtonban

2019. 10. 31.

Idén is megtartották a J Street nevű amerikai progresszív zsidó szervezet éves konferenciáját Washingtonban, ahol többek között a Breaking the Silence (Megtörni a csendet) nevű szervezet egyik fotókiállítása is a figyelem középpontjába került – írta az Arutz7.

A szervezet bemutatkozója szerint olyan izraeli veterán katonák a tagjai, akik a Második Intifáda idején vagy azután szolgáltak a zsidó állam hadseregében, és most a megszállt területek valós mindennapjait próbálják a nyilvánosság elé tárni.

„A munkánk célja, hogy véget vessünk a megszállásnak”

– olvasható a honlapjukon szereplő küldetésben.

A kiállítás egyik lelkes támogatója Ilhan Omar demokrata képviselőnő is, aki korábban a BDS nevű Izrael-ellenes mozgalom mellé is odaállt, és rendszeresen bírálja a cionista állam palesztinokkal szembeni politikáját.

Omar kedd reggel a Twitteren dicsérte meg a kiállítást.

„A beismerés az első lépés a békéhez. Azáltal, hogy megosztjátok a történeteiteket, a megszállás felszámolásához vezető utat készítitek elő” – írta bejegyzésében.

A J Street konferenciáján Bernie Sanders demokrata elnökjelölt-aspiráns is megjelent, aki kijelentette, hogy a jövőben Gázába küldené az Izraelnek járó amerikai támogatásokat. A rendezvényen izraeli közszereplők és politikusok is részt vettek, mint Ehud Barak korábbi miniszterelnök és Ayman Odeh, az Egyesült Arab Lista parlamenti képviselője.

Neokohn.hu nyomán

Megosztom:

, , , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑