Január 5-ig felfüggesztik az afganisztáni béketárgyalásokat

Január 5-ig felfüggesztik az afganisztáni béketárgyalásokat – ezt a kabuli kormány és a radikális iszlamista tálibok képviselői jelentették be szombaton a Twitteren.

A közlés szerint a tárgyalódelegációk kölcsönösen ismertették “az afgánközi tárgyalások előzetes napirendi pontjait tartalmazó listákat” és első megbeszéléseket tartottak ezekről a témákról.

Dzsavid Fejszál, az afgán kormány nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője megerősítette a többhetes tárgyalási szünetet. Hozzátette, hogy az afgán vezetés szorgalmazza a tárgyalások áthelyezését Katarból Afganisztánba.

Az afgánközi béketárgyalásokat az Egyesült Államok és a tálibok közt februárban megkötött békemegállapodás írta elő, a megállapodás végső célja pedig a külföldi katonák kivonása Afganisztánból.

Az afgán kormány és a tálibok képviselői szeptemberben kezdtek tárgyalásokat a katari fővárosban, Dohában, lezárandó a már csaknem két évtizede tartó polgárháborút, de az egyeztetések a ceremoniális megnyitó után megrekedtek. December elején a felek közölték, hogy előzetes megállapodást értek el a béketárgyalások folytatásáról.

Október elején ugyan alapszabályokat fektettek le annak érdekében, hogy elkerüljék a tárgyalások esetleges összeomlását, de több alapvető kérdésben, köztük vallási ügyekben nem tudtak megegyezni.
A tálibok a tárgyalások ellenére az utóbbi időben fokozták támadásaikat az afgán biztonsági erőkkel szemben.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑