Cadmus fordítás Cadmus

Japán visszatartja Mianmar első műholdját

2021. 03. 13.

Japán a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén tartja Mianmar első műholdját amiatt aggódva, hogy a február elsején hatalomra került mianmari junta katonai célokra használná fel az űreszközt.

A 15 millió dolláros műholdat a japán Hokkaidói Egyetem kutatói építették az állami kézben lévő Mianmari Űrtechnikai Egyetemmel (MAEU) közös projekt részeként. Ez az első tagja annak a két egyenként 50 kilogrammos, kamerákkal felszerelt mikroműholdnak, amelyet mezőgazdasági és halgazdálkodási célokra terveztek.

Japánban azonban néhány emberi jogi aktivista és tisztviselő attól tart, hogy a kamerákat katonai célokra használhatja fel a mianmari junta, amely február 1-jén vette át a hatalmat a délkelet-ázsiai országban.

A Hokkaidói Egyetem két illetékese szerint a puccs nyomán Japán felfüggesztette a műhold üzembe helyezését és az egyetem jelenleg a Japán Űrkutatási Hivatallal (JAXA) folytat megbeszéléseket az ügyben.

“Semmibe nem fogunk belekeveredni, aminek köze van a katonasághoz. A műholdat nem erre tervezték” – mondta a projekt egyik menedzsere, aki neve elhallgatását kérte. A szakember nem árulta el, hogy a mesterséges égitestet mikor helyezték volna üzembe, vagy hogy a JAXA várhatóan mikor dönt a projekt folytatásáról vagy elhalasztásáról.

Az egyetem másik illetékese szerint a Mianmari Űrtechnikai Egyetemmel kötött szerződés nem tér ki arra, hogy a műholdat nem lehet katonai célokra használni. Ugyanakkor a műhold által begyűjtött adatok a Hokkaidói Egyetemhez érkeznének be és a mianmari illetékesek nem tudnak szabadon hozzájuk férni. A puccs óta a japán szakemberek nem tudtak kapcsolatba lépni a MAEU rektorával.

Mostanáig a JAXA, a MAEU és a mianmari junta sem reagált a műholddal kapcsolatos megkeresésre.
A műholdat az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) indította útnak a Nemzetközi Űrállomásra február 20-án, egy nagyobb rakomány részeként. A műhold jelenleg a Kibo japán labormodulban van.

Mianmarban a katonaság február 1-jén, az új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, arra hivatkozva, hogy a novemberi választáson szerintük szabálytalanságok történtek és panaszaikra a kormányzat nem reagált. Azóta rendszeresek a puccsellenes tömegtüntetések az országban.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑