Cadmus fordítás Cadmus

Javában tart a mekkai zarándoklat

2018. 08. 20.

Második napjába lépett a mekkai zarándoklat, a haddzs Szaúd-Arábiában. A muszlim hívők ezen a napon az Arafát hegyéig, azaz a “kegyelem hegyéig” vonulnak, ahol hitük szerint Isten megbocsátott Ádámnak és Évának, és ahol Mohamed próféta utoljára vezetett imádságot. A hegyen a zarándokok megvizsgálják lelkiismeretüket, prédikációt hallgatnak és késő délutánig elmélkednek.

“Ilyenkor Allahhoz imádkozunk minden ember jólétéért, és hogy állítsa helyre a békét az emberek között” – mondta el egy szíriai zarándok.

A hívek a zarándoklat alatt világi életüket felfüggesztve csak Istennek élnek. Becslések szerint idén 2 millió ember vesz részt a haddzson, amely az iszlám egyik alappillére, és minden olyan hívő muszlim számára legalább egyszer kötelező, aki fizikailag képes végigjárni azt, és elő tudja teremteni az utazás költségeit.

Euronews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑