Cadmus fordítás Cadmus

Jemenben a következő hat hónapban rendkívüli méreteket ölthet az élelmiszerhiány

2020. 07. 23.

Három ENSZ-ügynökség szerdán arra figyelmeztette a világot, hogy a háború sújtotta Jemenben a következő hat hónapban rendkívüli méreteket ölthet az élelmiszerhiány a gazdasági hanyatlás és a koronavírus-járvány következményeként.

Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP), Gyermekalapja (UNICEF), valamint a világszervezet Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közösen összeállított jelentése szerint Jemen déli részén az év második felében várhatóan rohamosan – 2 millióról 3,2 millióra – emelkedik majd azoknak a száma, akiknek bizonytalan az élelemhez jutása.

Jemen eddig is a legsúlyosabb élelmezési válsággal küszködő ország volt az immár több éve dúló belháború miatt – áll a jelentésben. Az élelmiszer-ellátás korábban nagy nehezen megteremtett szintjét lerombolhatja a gazdasági hanyatlás, a folytatódó háborús konfliktus, a megannyi esőzés és sáskajárás, nem is beszélve a koronavírus-járvány terjedéséről.

“Jemen több fronton is válsággal kénytelen szembenézni” – hangsúlyozta Laurent Bukera, a WFP jemeni helyzettel foglalkozó igazgatója. Figyelmeztette a világ országait, hogy most azonnal kell cselekedni.

Az ENSZ-ügynökségek nem véletlenül riasztották a donorokat, hiszen ez utóbbiak az elmúlt időszakban elzárták a segélyek csapját részben a koronavírus terjedésére hivatkozva.

Áprilisban a WFP pénzhiány miatt a polgárháborús országban uralkodó drámai humanitárius helyzet ellenére a felére csökkentette a jemeni rászorulók segélyezését, mivel hiányoznak a források a jemeni műveletre.

Akkor a szervezet illetékese bejelentette, hogy a rászoruló családok az addigi havi rendszerességű támogatást már csak kéthavonta fogják megkapni.

Június elején az ENSZ egy virtuális donorkonferencia előtt jelezte, csődbe juthatnak humanitárius segélyprogramjai Jemenben, ahol az elkövetkező hetekben pótlólagos finanszírozás hiányában leállhat a világszervezet 41 programjából harminc.

Lise Grande, az ENSZ jemeni humanitárius koordinátora azt mondta, hogy egyes területeken már megkezdődött a világszervezet programjainak korlátozása. A FAO, amely korábban több mint 12 millió embert élelmezett havonta, áprilisban Jemen északi részén már megfelezte az élelmiszeradagokat.

Az UNICEF egy hónappal ezelőtt közölte, hogy Jemenben az alultáplált gyerekek száma akár a 2,4 milliót is elérheti az év végére, azaz 20 százalékkal nőhet.

E szervezetnek mintegy 54,5 millió dollárra lenne szüksége augusztus végéig, ennek hiányában a szervezet szerint több mint 25 ezer gyerek élete kerülhet veszélybe, további ötmillió öt éven aluli gyerek pedig nem kaphatja meg a szükséges oltásokat – volt olvasható az UNICEF jelentésében.

Ebben az országban a lakosság 80 százaléka, mintegy 24 millió ember szorul támogatásra. A Covid-19 járvány még katasztrofálisabbá teszi a helyzetet: a körülbelül 30 milliós Jemenben eddig több mint százezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.

A polgárháború során tönkretett egészségügyi rendszer és infrastruktúra nem tud megfelelni a járvány kihívásainak, az egészségügyi intézmények fele nem működik.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányellenes síita húszik és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között.

A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. A polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, milliók váltak földönfutóvá.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑