Jichak Rabin Nobel-békedíjas izraeli kormányfőt 25 éve gyilkolták meg
2020. 11. 04.
Huszonöt éve, 1995. november 4-én gyilkolta meg egy szélsőséges zsidó fanatikus Jichak Rabin Nobel-békedíjas izraeli politikust, tábornokot és kormányfőt, aki 1993-ban Jasszer Arafat palesztin vezetővel aláírta az izraeli-palesztin megbékélést előirányzó megállapodást. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:
Rabin 1922. március 1-jén született Jeruzsálemben Oroszországból bevándorolt zsidó telepesek gyermekeként. Mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, s már középiskolás korában csatlakozott a zsidó állam létrehozásáért küzdő földalatti Hagana mozgalom rohamosztagához, a Palmachhoz. A második világháború után a Palesztinába illegálisan érkező, táborokban őrzött zsidó bevándorlók kiszabadításánál segédkezett, 1946-ban a britek fél évre be is börtönözték. Az 1948-as izraeli függetlenségi háború idején a Jeruzsálemet védő Harel brigád parancsnoka volt, később ő vezényelte 50 ezer palesztin kitelepítését.
A következő két évtizedben egyre magasabb rangokat töltött be a zsidó hadseregben. 1964-ben nevezték ki vezérkari főnökké, 1967-ben egyik kidolgozója volt a harmadik arab-izraeli, az elsöprő izraeli győzelemmel zárult úgynevezett hatnapos háború terveinek. 1968-tól öt évig a kulcsfontosságú washingtoni nagyköveti posztot látta el, hazatérése után a Munkapártban kezdett politizálni. 1973 decemberében lett a kneszet, a parlament tagja, nem sokkal később Golda Meir kormányában munkaügyi miniszternek nevezték ki.
Amikor Meir 1974 áprilisában lemondásra kényszerült, az új arcnak számító Rabint jelölték utódául, ő lett az első izraeli miniszterelnök, aki már az ország területén született. Három évig vezette a kabinetet, erre az időszakra esett az entebbei kommandóakció, amelynek során izraeli egységek Ugandából mentették ki egy palesztinok által eltérített repülőgép izraeli utasait.
Rabin 1977-ben lemondott, mivel kiderült, hogy felesége illegális bankszámlát tart fenn az Egyesült Államokban, a Munkapárt az ezt követő választásokat elvesztette. Rabin 1984-ben tért vissza a Munkapárt-Likud nagykoalíciós kormányába, ahol a védelmi tárcát vezette, 1985-ben ő terjesztette elő a libanoni csapatkivonásról és a biztonsági övezet kialakításáról szóló javaslatot. Amikor 1987-ben a megszállt területeken kirobbant a palesztin felkelés, az intifáda, Rabin a vasököl politikájával válaszolt, az “ésszel, erővel és ütlegekkel” való harc útját választotta. A tárgyalásoktól mindazonáltal nem zárkózott volna el, de a keményvonalas Likud-párti Jichak Samír kormányfő erre nem volt hajlandó.
Rabin 1992-ben ismét a Munkapárt vezetője, majd a párt választási győzelmét követően Izrael huszonötödik kormányának élén az ország tizenegyedik miniszterelnöke lett. Kormányfői ars poeticáját így fogalmazta meg: “Zsidó államot akarunk, nem pedig két nemzetből állót”. Ennek szellemében cselekedett, a legfontosabbnak és a béke zálogának a biztonságot tartotta.
Az egykori héja, a dúsan dekorált és vereséget soha nem szenvedő katona – belátva, hogy a konfliktusnak nem lehet katonai megoldása – olyan lépésre szánta el magát, amit csak tőle fogadtak el. 1993. szeptember 13-án Washingtonban kezet fogott az addig terroristának minősített Jasszer Arafat PFSZ-vezetővel, és aláírta vele az oslói egyezmény néven ismert szerződést.
Ez megnyitotta az utat a korlátozott palesztin önkormányzat előtt a Jordán folyó nyugati partján és a Gázai övezetben, s felvázolta az állandó békerendezés lehetséges módozatait.
Rabin, Arafat és Simon Peresz izraeli külügyminiszter ezért a következő évben megkapta a Nobel-békedíjat. Rabin 1994. július 24-én Washingtonban Huszein jordániai királlyal is aláírta a két ország között 46 éve fennálló hadiállapot végét jelentő nyilatkozatot, majd októberben a végleges békeszerződést.
Rabin, Peresz és Arafat 1995. szeptember 28-án állapodott meg a palesztin autonómia kiterjesztésében: a dokumentum rögzítette az izraeli katonák ciszjordániai kivonulásának szakaszait, valamint azt, hogy 28 év megszállás után palesztin önkormányzat létesül hét városban és 450 faluban, ugyanakkor engedélyezte, hogy fennmaradjanak a zsidó telepek, amelyeket izraeli katonák védelmeznek.
Hat héttel később, 1995. november 4-én Rabint egy tel-avivi békenagygyűlés után meggyilkolta a béketörekvések egy szélsőséges zsidó ellenzője. A béke reménye a gyilkossággal együtt foszlott szét: 2000-ben kitört a mintegy öt évig tartó második palesztin intifáda, a béketárgyalások összeomlottak.
MTI
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa követeli Izrael felelősségre vonását →
Több száz brit jogász követeli Londontól az izraeli fegyverexport leállítását és szankciók bevezetését →
Izrael szisztematikusan, kocsiról kocsira támadta egy segélyszervezet munkatársait →
