Jól alakult a genfi békéltetési tárgyalások kezdete a szíriai konfliktussal kapcsolatban
2019. 11. 09.
Az ENSZ küldötte szerint a vártnál jobban alakult a szíriai szembenálló felek közti genfi békéltetési tárgyalások nyitóülése, amelyet pénteken tartottak.
Geir Pedersen szavai szerint az úgynevezett szíriai Alkotmányozó Bizottság vitája néha “sebeket tépett fel”, de mind a szíriai kormány, mind az ellenzék, mind pedig a civil szervezetek képviselői “professzionálisan” szólaltak fel.
hirdetés
“Sokkal jobban alakult az egész, mint ahogy a legtöbben gondolták volna” – mondta újságíróknak az ENSZ delegáltja és bejelentette, hogy november 25-én ismét összeül az Alkotmányozó Bizottság.
Pedersen azt mondta, hogy a tárgyaláson a szuverenitás, a területi integritás és a terrorizmus volt a fő téma, de részletekbe nem bocsátkozott.
Nyolc és fél év belháborúzás után az ellenfelek az ENSZ szorgalmazására ültek tárgyalóasztalhoz. A bizottság 150 tagból áll: a szíriai kormánynak, az ellenzéknek és a civil társadalom képviselőinek egyaránt 50-50 embere van benne, és mindhárom frakcióban vannak kurdok is.
MTI, HirTV