Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Kártérítést követel rágalmazóitól Naftali Bennett volt izraeli kormányfő

2022. 12. 09.

Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök közölte, hogy nagy összegekre fogja perelni azokat, akik hivatali idejében hazugságokat, álhíreket terjesztettek róla a médiában – jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Bennett egymillió sékeles (több mint száztízmillió forintos) kárpótlást és nyilvános bocsánatkérést követel a bíróság segítségével attól a rabbitól, aki azt állította róla, hogy a szülei nem zsidók.
Hétszázezren nézték meg Ronen Saulov rabbi Bennett szerint valótlanságot állító bejegyzését.

A volt kormányfő közölte, hogy nagyanyja és nagyapja szülei is zsidók voltak, éppen zsidóságuk miatt gyilkolták meg őket a holokauszt idején. Anyja az elmúlt egy évben számos olyan levelet kapott, amely megkérdőjelezte zsidóságát, és ez nagy szomorúságot és fájdalmat okozott neki.

A bírósághoz benyújtott kártérítési igénye szerint a rabbi rágalmazta az apját, James Bennettet, amikor azt állította, hogy zsidósága megkérdőjelezhető, és az anyját, Myrna Bennettet, amikor azt állította, hogy nem zsidó.

Naftali Bennett kedden hasonló keresetet nyújtott be félmillió sékeles (mintegy 55 milliós forintos) kártérítésért Jigal Malka jobboldali aktivista ellen, aki vádja szerint szintén hazugságokat terjesztett róla.

A volt politikus kifejtette: hivatali idejében nem akart rágalmazási pert indítani, de miután kivonult a politikai életből, úgy döntött, hogy aktívan fellép a “közvéleményt mérgező hazugságok” terjesztése ellen.

Naftali Bennett igen jómódú, sikeres üzletember, aki politikussá válása előtt jelentős vagyont szerzett. Ügyvédjei közölték, hogy a neki megítélendő kártérítéseket az izraeli hadsereg elesett katonáinak családjait támogató egyesületeknek adományozzák.

MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑