Cadmus fordítás Cadmus

Katar kitart a bojkott ellenére

2017. 06. 14.

A cseppfolyós földgázt továbbra is szállítani tudja az elszigetelt állam.

Katar nem enged a nyomásnak, amelyet az arab országok koalíci­ó­ja helyez rá, hogy vessen véget az Iránnal való együttműködésnek, politikáját pedig hangolja össze a hatalmas szomszéd, Szaúd-Arábia igényeivel. Doha ugyanakkor hajlandó lenne tárgyalni a bojkott feloldásának feltételeiről, miközben egyre újabb államok döntenek úgy, hogy valamelyik oldalra állnak a diplomáciai viszályban.

Várhatóan Izrael is bezáratja az al-Dzsazíra katari hírtelevízió ottani irodáját, azt követően, hogy ezt már Szaúd-Arábia és Jordánia is megtette. „Izrael az arab államokkal együtt úgy tartja, hogy az al-Dzsazíra veszélyt jelent, hasonlatos a náci Németország médiájához”

– mondta Avigdor Liberman védelmi miniszter. A döntés várhatóan a napokban megszületik, amely ellen a tévétársaság fellebbezni fog, azt hangoztatva, hogy minden törvényt betartanak mindenhol, csak a híreket közlik.

A jeruzsálemi iroda vezetője, Válid al-Omari hozzátette: „Nem tehetünk róla, hogy a hírek borzalmasak.” Izrael ezzel a lépéssel egy platformra került egy sor arab állammal, ahol hallgattak Szaúd-Arábia hívására. Utoljára Eritrea döntött úgy, hogy a bojkott mellé áll, igaz, Szomália viszont épp arról hozott határozatot, hogy nem hajlandó hátat fordítani Katarnak, pedig állításuk szerint jelentős pénz ütötte volna a markukat, ha így tesznek.

Katar szerint továbbra sincs ok aggodalomra, készleteik nagyon hosszú ideig kitartanak, az olaj- és gázszállítások pedig pontosan ugyanúgy működnek, ahogy eddig, nincs fennakadás. Korábban Irán, Marokkó és Törökország jelezte, szívesen kisegíti Katart, ha élelmiszerre van szüksége, tegnap pedig egy katari üzletember jelentette be, hogy 4000 tehenet fog importálni az országba, így biztosítva a tejet Katar számára. Ehhez várhatóan Omán segítségére lesz szükség, amely hajlandó lehet saját kikötőiben tárolni azokat az árukat, amelyek Katarnak kellenek. Korábban az Egyesült Arab Emírségek kikötőit használták a katariak, de a bojkottban Abu-Dzabi is részt vesz, ezért kell Omán felé fordulni. Az iparági beszámolók szerint a katari cseppfolyósított földgázt szállító tankhajók minden probléma nélkül áthaladtak a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán.

A Georgetown University professzora szerint elképzelhető, hogy a viszályt a katari uralkodócsalád elmozdításával tudják feloldani. Shireen Hunter az iráni Tehran Times című lapnak adott interjúban rámutatott: bár Katar otthont ad az Egyesült Államok katonai bázisának, viszonylag független külpolitikát folytatott, jó viszonyt ápol Iránnal, különböző iszlamista szervezetekkel, amelyek ellentétesek Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom érdekeivel egyaránt, ezért több érdek fűződik ahhoz, hogy Katart jobb belátásra bírják.

„A palotaforradalom veszélye reális. Katar több puccsot is átélt, s a jelenlegi emír is több személyes ellenséget szerzett már korábban, így tarthat az erőszakos hatalomátvételtől”– mondta Hunter. Ő azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy Katar végül engedni fog, s valószínűsíti, hogy az Egyesült Államok is ezt javasolja Dohának. „Az Egyesült Államoknak úgy kellene viselkednie, hogy feloldja ezt a blokádot, helyette viszont olajat önt a tűzre” – mondta Akbar al-Baker, a rengeteg állami és magánpénzből a világ első számú légitársaságává fejlesztett Qatar Airways vezérigazgatója.

A szókimondásáról is ismert cégvezető korábban jó üzletembernek nevezte Donald Trump amerikai elnököt, akivel szívesen üzletet kötne. „Én üzletember vagyok, és akár az ördöggel is szívesen megállapodom, ha ez mindkét fél számára nyereséget hoz” – mondta al-Baker.

Orientalista.hu – Magyar Idők

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑