Cadmus fordítás Cadmus

Katonai járművet ért támadás Délkelet-Törökországban

2016. 07. 02.

Pokolgépes merényletet követett el a török hadsereg egyik járműve ellen június 29-én, szerdán a délkelet-törökországi Mardin tartomány Derik körzetében a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet, 2 katona meghalt, 3 pedig megsebesült – jelentette a Dogan török hírügynökség.

A merénylet egy főútvonalon történt. A kurd autonómiáért küzdő lázadók a páncélautó elhaladásakor távirányítóval hozták működésbe a robbanószerkezetet. Először a közelben haladó autók vezetői siettek az áldozatok segítségére, majd a helyszínre érkező mentők a szomszédos Sanliurfa tartomány Viransehir városának állami kórházába vitték a sebesült katonákat.

Délkelet-Törökországban egyre gyakrabban hajt végre hasonló támadásokat a PKK, amelynek elsődleges célpontjai a biztonsági erők tagjai, járművei és különféle létesítményei. A török haderő 2015 decembere óta hajt végre átfogó hadműveleteket a kurd felkelők ellen az ország főként kurdok lakta délkeleti részében.

A török-kurd konfliktus két és fél-évi fegyverszünet után 2015 júliusában robbant ki újra. Az összecsapásokban tavaly július óta a biztonsági erők több mint 500 tagja halt meg, és a PKK mintegy 7600 felkelőjét „tették ártalmatlanná” Törökország határain belül, valamint Irakban, ahol a lázadók főhadiszállása található. Az 1984 óta tartó török-kurd konfliktusban eddig mintegy 40 ezren vesztették életüket.

Orientalista.hu – MTI, honvedelem.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑