Cadmus fordítás Cadmus

Katonákat küld a terror sújtotta Mozambikba a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség

Katonákat küld Mozambikba a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető lázadás elfojtására, amely a viszonylag békés térség stabilitását fenyegeti – jelentette be Stergomena Lawrence Tax, a SADC ügyvezető titkára szerdán.

Tax a regionális együttműködés maputói csúcstalálkozóját követően közölte, hogy a SADC készenléti haderejét fogják bevetni.

Az alakulat egy olyan regionális védelmi megállapodás része, amely lehetővé tesz katonai beavatkozást, hogy elejét vegyék egy konfliktus továbbterjedésének.

Tax arra azonban nem tért ki, hogy milyen létszámú alakulatot küldenek Mozambikba, illetve pontosan mi lenne a szerepük. A SADC ügyvezető titkára ugyanakkor közölte, hogy humanitárius segítséget nyújtanak a rászorulóknak.

A 16 tagú SADC számára sokáig kihívást jelentett, hogy miként kezelje a Mozambik északi részén 2017 októbere óta dúló konfliktust, amely azzal fenyeget Afrika déli részén is iszlamisták vetik meg a lábukat.

A regionális együttműködés egyes tagjai, köztük a Dél-afrikai Köztársaság is a katonai beavatkozás hívei, míg Filipe Nyusi mozambiki elnök korábban elzárkózott ettől.

A SADC május végén határozott arról, hogy fejlesztési támogatást nyújt a terror sújtotta észak-mozambiki Cabo Delgado tartománynak.

Mozambik északi, Cabo Delgado tartományát 2017 óta az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető iszlamisták tartják rettegésben. A szélsőségesek az elmúlt egy évben fokozták tevékenységüket a térségben, március közepén lerohanva Palma városát is.

A halálos áldozatok ezrei és az otthonából elűzött csaknem nyolcszázezer menekült mellett a terroristák ténykedése komoly gazdasági károkat is okozott, így a Total francia energetikai vállalat húszmilliárd dolláros gázkitermelési projektjét is le kellett állítani.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑