Cadmus fordítás Cadmus

Kazahsztánban a hivatalban lévő államfő nagy többséggel nyert az előrehozott elnökválasztáson

2022. 11. 21.

Kaszim-Zsomart Tokajev hivatalban lévő kazah államfő nagy többséggel nyert a hét végén tartott előrehozott elnökválasztáson az ország választási bizottságának hétfőn közzétett előzetes eredményei szerint.

A tájékoztatás szerint Tokajev – 69,4 százalékos választói részvétel mellett – a voksok 81,31 százalékát szerezte meg.

Tokajev 2019 júniusában lett Kazahsztán elnöke, miután az országot csaknem 30 évig vezető Nurszultan Nazarbajev lemondott. Azon a szavazáson Tokajev a szavazatok 70,96 százalékával nyert.

Az elnök a mostani kampányban “új Kazahsztán” kiépítését hirdette meg, amelyben csökkennek a társadalmi egyenlőtlenségek.

Az idén júniusban népszavazáson alkotmányreformot fogadtak el, amelynek értelmében az államfő mandátuma az eddigi ötéves helyett hétéves lesz, ugyanakkor a megbízatás ezentúl nem újítható meg.

Az elnökválasztás 2024-ben lett volna esedékes, de Tokajev a reformok és az állam szerkezetének megerősítésére hivatkozva előrehozta.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑