Keresztények ellen uszítanak a szudáni mecsetekben

A keresztények elűzésére, a főváros hitetlenektől való megtisztítására szólították fel híveiket Khartoumban muszlim vallási vezetők. A sejkek szerint fel kell számolni a muszlim városrészekben lévő keresztény menekülttáborokat.

A keresztények elleni uszítás a múlt hónap elején kezdődött el, amikor a pénteki ima alkalmával a szudáni főváros Al-Jarif negyedében keresztényellenes prédikációval bőszítették fel a mecsetbe térő híveket.

A muszlim sejkek szerint a Dél-Szudánból elmenekült keresztények hitetlenek, bűnözök és alkoholt isznak, ami tilos az iszlám tanítás szerint – közölte a Morning Star News.

A fanatikus vallási vezetők utasításba adták a muszlimoknak, hogy számolják fel a keresztények által lakott menekülttáborokat.

A Linga.org információja szerint a szélsőséges ideológiától befolyásolt muszlimok még aznap este több keresztényt is megtámadtak az utcán. Három fiatal muszlim botokkal érkezett a helyi piacra és hangos kiabálással próbálták megfélemlíteni a keresztény árusokat. A felbőszített muszlimok több embert is megvertek, egyikük, Arbeel Sathourt, egy tizennyolc éves fiatalt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Másnap több száz fiatal muszlim tüntetett Um Darmanban, követelve a keresztények azonnali távozását a városból.

A teljes cikket itt olvashatják el.

Vasárnap.hu

 

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑