Cadmus fordítás Cadmus

Keresztényekre támadtak Dél-Szudánban, egy hívő életét vesztette

2021. 11. 18.

Kevesebb, mint egy héten belül két keresztény közösséget támadtak meg fegyveresek Dél-Szudánban. Fosztogattak, rongáltak, egy hívet pedig megöltek. A keresztény férfit egy eltévedt lövedék találta el – közölte a Vasárnap.hu.

Fegyveresek támadták meg 2021. október 26-án a dél-szudáni Mupoiban a katolikus plébániát. Négy nappal később, október 30-án pedig a közeli Riimenze szociális közösségben fosztogattak. Mindkét közösség a Tombura Yambio-i egyházmegyéhez tartozik. Az egyházmegye határozottan elítélte a támadók viselkedését, és hivatalos közleményben bejelentette, hogy a támadásban egy keresztény férfi életét veszítette.

Az áldozat a plébánia hitoktatója volt, akit egy eltévedt golyó talált el, és sebesített meg halálosan. A Fides vatikáni hírügynökség szerint az egyházmegyei kúria mélységesen elítéli a vandalizmust és az emberölést. Nem csak az egyházmegyében, hanem az ország egész területén. Ezért felszólították a kormányt, hogy tartsák fent a jogállamiságot, és tartassák be az emberi jogok védelmének nemzeti és nemzetközi alapelveit.

„A katolikus egyház csakúgy, mint minden más vallási intézmény, azon munkálkodik, hogy javítsa az emberek lelki életének minőségét, és megvédje az emberi méltóságot az országban uralkodó nyomor közepette – tette közzé az egyházmegye. Továbbá felszólították a kormányt, hogy biztosítsa az egyház, valamint annak javainak és tagjainak a védelmét.

Az egyházmegye követeli, hogy szolgáltassanak vissza minden ellopott vagyontárgyat, ami a fosztogatás során eltűnt, akár a Mupoi plébániáról, akár a Riimenze szociális közösség központjából. Ezenfelül felszólították a kormányt, hogy tartóztassák le az elkövetőket, és indítsanak ellenük eljárást emberölésért és fosztogatásért.

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑