Cadmus fordítás Cadmus

Kitört a pánik Moszulban

2016. 10. 21.

Felgyorsultak az események az iraki offenzíva harmadik napján: megfogyatkoztak a Moszult irányító dzsihádisták, és rájöttek, hogy csak akkor élik túl az ostromot, ha megpróbálnak elvegyülni a civilek között. De így kivel fognak harcolni a koalíciós erők, mikor betörnek Moszulba? Napközben a kurd egységek mellett az iraki különleges erők is bekapcsolódtak az IÁ elleni harcba.

Az Iszlám Állam moszuli terroristái rádöbbentek, hogy közel a vég, így a civileken töltik ki haragjukat. Arra készülnek, hogy a vereség esetén elrejtőznek a lakosság között – tudta meg a BBC moszuli tanároktól, akik a dzsihádista terror alatt is képesek voltak fenntartani a kapcsolatot a külvilággal.

Az oktatók azt állítják, hogy az összes külföldi harcos eltűnt Moszulból. Házaik üresen állnak, a frontvonalnál harcolókat sem látták jó ideje. Egyszerűen felszívódtak, a csatát a helyi harcosokra bízták, akik már kezdik megérteni, hogy szándékosan hagyták őket a városban – bűnbaknak.

MEGSZŰNŐBEN AZ ISZLÁM ÁLLAM IRÁNYÍTÁSA

“Ez egy veszett ügy. Utolsó napjaikat élik” – mondta az egyik moszuli tanár, akit a New York-i bázisú Nemzetközi Tanulmányok Szervezetének támogatását élvezi. Az oktató elmondta, hogy a dzsihádisták megváltoztatták a stratégiájukat, elkezdték leborotválni a szakállukat, és civil ruhába bújtak. Arra számítanak, hogy Moszul lerohanásával az iraki hadsereg nem tudja majd megkülönböztetni őket a civilektől, írja a cikket szemléző hirado.hu.

A terroristák az összes autóra Iszlám Állam-rendszámot szereltek, hogy a légicsapásoknál ők is veszélybe kerüljenek. A bombákat eddig az állami épületekre és a katonai területekre dobták a koalíciós erők, ám a rendszámcserével rengeteg civil élete kerülhet veszélybe.

NEM MARADT MUSTÁRGÁZ, MAXIMUM KLÓRGÁZZAL TÁMADHATNAK

A moszuli egyetemet 2014-ben foglalták el a terroristák, ez volt a Közel-Kelet egyik legnívósabb, legnagyobb oktatási intézménye. Az offenzíva szervezői a mai napig nem tudják, hogy a termeket tanításra vagy bombagyártásra használják-e. Már az is szóba került, hogy itt kotyvasztják a mustárgázt az Iszlám Állam laikus vegyészei.

De a BBC-nek nyilatkozó tanárok szerint az egyetem mára romhalmazzá változott. Több légicsapást is mértek rá, így nehéz bejutni a romos épületekbe. A laboratóriumokat is megsemmisítették a bombák, így maximum klórgázos támadás történhet, kifinomultabb vegyi fegyvert már nem tudnak gyártani.

Egy másik tanár szerint az Iszlám Állam fegyverek tárolására használja a romos egyetemi épületeket, de mivel nem engedik őket az egyetem közelébe, nem tudott bizonyítékokkal szolgálni. A terroristák még mindig ellenőrzésük alatt tartják az egyetemi épületeket, állítólag “végső menedékként” fogják majd alkalmazni, ha már minden veszni látszik.

ÁRULÓKNAK NEVEZIK A LAKOSOKAT

Minél közelebb kerülnek az iraki erők és a pesmerga harcosok, annál jobban kiéleződik az ellenséges viszony a terroristák és a lakosság között. De nem csak a terroristák pánikolnak: a lakosság is félelemben él, hiszen az Iszlám Állam harcosai rájöttek, hogy információkat osztanak meg a külvilággal, így az iraki kormány csapataival és a pesmerga seregekkel is – mesélték az oktatók.

A múlt hét pénteki közös imán egy iszlamista imám arról beszélt a lakosságnak, hogy árulók rejtőznek Moszul falai között, akik álszent módon a kalifátus elpusztításán munkálkodnak. A vallásrendőrség minden egyes szituációban hatalmával büszkélkedik, így megszaporodott a nyilvános kivégzések a száma is, ahol felakasztják, lefejezik vagy lelövik a besúgónak kikiáltott lakosokat.

ÚJRA A VILÁGHÁLÓN A BEVÁLLALÓS LAKÓK

Az Iszlám Állam megpróbálta korlátozni a kommunikációt a lakosság és a külvilág között. Internet hozzáférést három szigorúan ellenőrzött ponton lehetett csak találni, de ezeket a hotspotokat már megszüntették.

De az iraki csapatok közeledésével egyre többen tudnak újra fellépni a világhálóra, mivel a dzishádisták túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy minden nap átfésüljék a lakosok számítógépeit titkos internetkapcsolatok után kutatva. Ha valakinél ilyen csatlakozást vesznek észre, azt azonnali kivégzéssel büntetik.

A közelgő felszabadítás azonban reménnyel tölti el a lakosokat, szinte ujjongva várják az iraki hadsereget, de attól is tartanak, hogy a csatában ők is célkeresztbe kerülhetnek. Az alagutak szerintük nem fognak jól működni, és már a város újjáépítésén gondolkoznak.

Mint kiderült, a lakók már nem az Iszlám Államtól tartanak a legjobban, hanem attól, hogy a nagyhatalmak proxy háborúja romba dönti az iraki várost, és a széthúzó koalíciós csapatok egymás, vagy a lakosság ellen fognak fordulni, ha végeznek az utolsó dzsihádistával is.

HARCOLNAK AZ IRAKI KOMMANDÓSOK IS

A kurd csapatok oldalán az iraki különleges erők is bekapcsolódtak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kezén lévő Moszul körüli települések felszabadításáért indított hadműveletekbe csütörtök hajnalban.

A támadás három fronton zajlik helikopterek bevetésével. Az iraki tüzérség reggel hat órakor zúdított össztüzet a másfél millió lakosú Moszultól 20 kilométerre északra és keletre fekvő megszállt falvakra. ”Az a célunk, hogy felszabadítsuk a környékbeli falvakat, és megszerezzük az ellenőrzést a stratégiai területek felett, ezzel pedig tovább korlátozzuk a dzsihadisták mozgását” – írta a csütörtöki offenzíva előtt kiadott közleményében a kurd csapatok parancsnoksága.

Orientalista.hu – (Magyar Idők, Hirado.hu)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑