Cadmus fordítás Cadmus

Kollektív megtorlásba kezdtek a tálibok Afganisztánban

Tömeges kitelepítésbe kezdtek öt afgán tartományban a tálib hatóságok a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet beszámolója szerint. A nemzetközi jogba ütköző kollektív büntetés áldozatai elsősorban a hazarák. Az eleve kisebbségi csoport az iszlám síita ágához tartozik, ebben is különböznek a szunnita többségtől.

A HRW szerint a hazarák mellett olyanokat is kitelepítenek, akik az előző kormánynak dolgoztak.

A HRW beszámolója szerint a kitelepítetteket gyakran csak pár nappal korábban értesítik róla, hogy megfosztják őket vagyonuktól. Akadnak olyanok is, akikkel közölték, hogy ha nem tesznek eleget a felszólításnak, akkor “nem áll jogukban tiltakozni a következmények miatt”.

A tálibok az ország elfoglalása utáni PR-offenzívájukban még azt ígérték, hogy kormányuk sokszínű lesz majd. Ehhez képest végül egy kizárólag férfiakból, javarészt pastu nemzetiségű szunnita igehirdetőkből álló kormányt alakítottak, és azonnal korlátozták a sajtó és a nők jogait, illetve elkezdték a hazarák üldözését.

444.hu,  The Guardian

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑