Cadmus fordítás Cadmus

Lázadók végeztek az indonéziai Pápua tartomány hírszerző főnökével

2021. 04. 27.

Szeparatista lázadók végeztek az indonéziai Pápua tartomány hírszerzési főnökével – közölte hétfőn Wawan Hari Purwanto, az indonéziai hírszerzési ügynökség (BIN) szóvivője.

A tájékoztatás szerint Gusti Putu Danny Karya dandártábornokot a felkelők vasárnap kelepcébe csalták és lelőtték, amikor a Beoga körzetben tett látogatást.

A hírszerzőtiszt a biztonsági helyzet felmérésére érkezett a térségbe, ahol ebben a hónapban négy civilt, köztük két tanárt gyilkoltak meg a lázadók.

A tábornok elleni merénylet elkövetőjeként a Szabad Pápua Mozgalom szakadár szervezet katonai szárnya, a Nyugat-Pápua Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (TPNPB) jelentkezett. A TPNPB közölte, hogy a szervezetük felelős a négy civil haláláért is, akik állítása szerint az indonéz hadseregnek kémkedtek.

Joko Widodo indonéz elnök utasította a biztonsági erőket, hogy kerítsék kézre a tetteseket.

Pápua és Nyugat-Pápua indonéz tartományok az ásványkincsekben gazdag Új-Guinea sziget nyugati felén terülnek el. A terület korábban holland gyarmat volt, és 1969-ben került indonéz fennhatóság alá egy széles körben bírált ENSZ-referendum nyomán.

Az új-guineai őslakos pápuák közül sokan követelik az Indonézia által bekebelezett területek függetlenné válását, mint ahogy független a sziget keleti fele, az ausztrál gyarmati uralom alól 1975-ben felszabadult Pápua Új-Guinea.

Az utóbbi években megsokasodtak a véres összecsapások a felkelők és a kormányerők között.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑