Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Lemondott a kirgiz elnök

2020. 10. 15.

Lemondott Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz államfő – közölte csütörtökön az elnöki hivatal sajtószolgálata.

Az Interfax hírügynökség idézte Dzsejenbekov üzenetét a kirgiz néphez, amelyben közli, hogy továbbra is feszült a helyzet az országban, számára mindennél fontosabb a társadalmi béke és nyugalom megteremtése, és “semmi se drágább bármely honfitárs életénél”.

“Nem ragaszkodom foggal-körömmel a hatalomhoz. Nem szeretnék olyan elnökként bevonulni Kirgizisztán történetébe, mint aki vért ontott, és lövette saját polgárait. Ezért döntöttem úgy, hogy lemondok” – üzente az államfő. Ő a harmadik kirgiz elnök 2005 óta, akinek felkelés döntötte meg a hatalmát.

A volt szovjet tagköztársaság az október 4-én tartott parlamenti választás után káoszba sodródott. A választáson az államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba. Emiatt tömeges tüntetések kezdődtek a fővárosban, Biskekben és más nagyvárosokban is, a tüntetők megszálltak kormányzati épületeket.

Ezek hatására a központi választási bizottság érvénytelenítette a választási eredményeket. Dzsejenbekov már a múlt héten bejelentette, hogy le fog mondani, de a hét elején közölte, hogy az új választásokig hivatalban marad.

Az elnök szerdán jóváhagyta Szadir Zsaparov új miniszterelnök kinevezését, miután a parlament megszavazta kormányát és programját is. Dzsejenbekov előtte még elutasította Zsaparov kinevezését.

Zsaparov ellenzéki képviselő volt, és a rendbontások idején szabadították ki a börtönből több egykori politikussal együtt. Dzsejenbekov lemondó nyilatkozatában arra szólította fel őt és a többi politikai vezetőt, hogy küldjék el híveiket Biskekből, és adják vissza a fővárosiaknak a békét. A rendvédelmi erőket és tüntetőket pedig arra kérte, hogy ne engedjenek a provokációknak, ne ontsanak vért.

Dzsejenbekov szerint Zsaparov kinevezése nem csökkentette a feszültséget az országban. “Sajnos az agresszió nem csendesedik, továbbra is követelik az azonnali távozásomat” – üzente az elnök, aki az Interfax szerint hajnali négy óráig folytatott konzultációkat Zsaparovval, aki fogadkozott, hogy szorgalmazni fogja az államfő távozását, mert a nép ezt követeli.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑