Cadmus fordítás Cadmus

Lemondott a Líbia keleti részében működő kormány az elmúlt napok tüntetései nyomán

2020. 09. 14.

Benyújtotta lemondását vasárnap a Líbia keleti részén működő, Abdullah al-Táni vezette kormány az országrész néhány városában három napja tartó heves tüntetések hatására.

Lemondási szándékát al-Táni a képviselőház elnökével, Agila Szálehhel tartott találkozóján jelentette be, ahol megvitatták a tüntetők követeléseit – közölte az országrész Tobrukban ülésező parlamentje.

Szóvivője szerint Száleh arra kérte al-Tánit, hogy ügyvezető minőségben maradjon a helyén az új kormány kinevezéséig.

A tüntetéseket az alapvető közszolgáltatások, mindenekelőtt az áramszolgáltatás és az egészségügyi ellátás hónapok óta tartó hiánya, valamint a súlyos banki válság váltotta ki.

A kelet-líbiai Bengázi kikötővárosában a tüntetők felgyújtották a kormányzati épületeket. Előző nap, szombaton tüntetések voltak Al-Bajdában is, a déli Szabha városában és most első ízben a Haftar tábornok egyik “bástyájának” tartott al-Mardzsban.

Helyi lakosok elmondása szerint al-Mardzsban a tüntetők összecsaptak a biztonsági erők tagjaival, s a világhálóra felkerült videofelvételeken a városban heves fegyverropogást lehetett hallani.

Az ENSZ líbiai képviselete “súlyos aggodalmának” adott hangot azon beszámolók miatt, amelyek szerint az összecsapásokban életét vesztette egy civil lakos, hárman megsebesültek és többeket letartóztattak.

A Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatását követően az észak-afrikai ország káoszba süllyedt és 2014-től két részre szakadt. Keleti és déli területeit Halífa Haftar tábornok tartja hatalmában, Oroszország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek pártfogását élvezve, míg a nemzetközileg elismert és Törökország katonai támogatását élvező tripoli egységkormány ellenőrzése gyakorlatilag a fővárosra és a környező területekre terjed ki.

A Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) 14 hónapon át ostromolta a főváros Tripolit, hogy elfoglalja az ENSZ által elismert, Fajez Szarrádzs irányította Nemzeti Egységkormánytól, a hadjárat azonban a török beavatkozás hatására összeomlott idén júniusban.

A rivális felek képviselői a múlt héten megegyeztek a kulcsfontosságú tisztségek elosztásáról egy jövőbeni egységes államban – derült ki a marokkói tárgyalásaikról kiadott csütörtöki közleményből.

Haftar tábornok pedig szombaton arról biztosította az Egyesült Államok nagykövetségét, hogy fél év szünet után újraindulhat az olajkitermelés Líbiában, miután sikerült kidolgozni egy pénzügyi modellt, amely szavatolja, hogy az olaj- és gázkitermelésből származó bevételeket a felek átláthatóan fogják szétosztani.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑