Cadmus fordítás Cadmus

Lemondott posztjáról egy kormánykritikus török lap külföldre menekült főszerkesztője

2016. 08. 16.

Lemondott Can Dündar, a Cumhuriyet című kormánykritikus török napilap főszerkesztője – derült ki a lapban Dündar által hétfőn megjelentetett írásból.

Can Dündar 2015 februárja óta volt az újság főszerkesztője. Cikkében úgy fogalmazott: másfél év alatt több dolog történt vele, mint egész korábbi életében. Fenyegetés, fegyveres támadás, letartóztatás, per, börtön – sorolta. Mint írta: a július 15-i katonai puccskísérletet követően a kormány ellenőrzése alá vonta az igazságszolgáltatást, “amelyben bízni olyan, mint önként guillotine alá feküdni”.

Az újságíró jelenleg Németországban tartózkodik, és közlése szerint addig nem tér haza, amíg a rendkívüli állapot érvényben van Törökországban, de továbbra is publikál a Cumhuriyetben.

Dündart májusban első fokon 5 év 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, míg a napilap ankarai irodavezetője, Erdem Gül öt év börtönt kapott. A vád szerint a két újságíró államtitkot sértett, amikor részleteket közölt arról, hogy a török állam fegyvereket küld Szíriába.

Hétfőn a rendőrség rajtaütéseket hajtott végre Isztambulban az Igazságügyi Palotában, továbbá a metropolisz két másik bíróságán. A művelet során a hatóságok lezárták a ki- és bejáratokat, valamint átkutatták az irodákat. 173 személy ellen elfogatóparancsot adtak ki, többeket őrizetbe is vettek. Ők állítólag mind összefüggésbe hozhatóak Fethullah Gülen hitszónokkal, akit Ankara a puccskísérlet fő felelősének tekint.

Orientalista.hu  – MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑