Cadmus fordítás Cadmus

Libanon is jóváhagyta a felségvizekről Izraellel kötött megállapodást

2022. 10. 16.

Izraelt követően Libanon is jóváhagyta csütörtökön azt a megállapodást, amelyet a két ország amerikai közvetítéssel kötött a közöttük húzódó, vitatott tengeri határ kérdésének rendezéséről.

Michel Aun libanoni elnök csütörtök este, a televízióban is közvetített beszédében jelentette be, hogy hozzájárul a megállapodáshoz. Hangsúlyozta, hogy az egyezség megfelel Libanon érdekeinek, s az ország jogai nem szenvedtek csorbát.
Az izraeli biztonsági tanács már szerdán jóváhagyta a megállapodást.

A szóban forgó, mintegy 860 négyzetkilométeres térségben Libanon földgázt akar kitermelni, nem messze pedig nemrég Izrael is szénhidrogénekre bukkant. Sajtóértesülések szerint a megállapodás értelmében Libanon a Kana, Izrael pedig a Haifától északkeletre lévő Karis tengeri gázlelőhelyet aknázhatja ki. Jaír Lapid izraeli miniszterelnök már be is jelentette, hogy növelni szeretné az Európába irányuló gázszállításokat.

Aun úgy fogalmazott, hogy az egyezség lerakja az ország gazdasági újraélesztésének alapkövét. Libanon ugyanis a gázkitermeléstől gyógyírt vár az egyre súlyosbodó gazdasági válságára. Szakértők azonban felhívták a figyelmet arra, hogy egyelőre nem világos, hogy a gázkészletek nagysága egyáltalán megéri-e a kitermelést.

Amos Hochstein amerikai közvetítő mindenesetre úgy vélekedett, hogy a francia TotalEnergies olajipari vállalat és az ENI olasz energiaszolgáltató konzorciuma heteken belül megkezdheti a munkát a libanoni felségvizeken.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑