Cadmus fordítás Cadmus

Líbia átvette az első járőrhajót, amelyet a V4-ek finanszíroztak

2023. 02. 07.

Az emberkereskedelem feltartóztatását és a partok ellenőrzését szolgálja a visegrádi négyek támogatásával megvalósított járőrhajó, amelyet a líbiai külügyminiszter, Nadzsla el-Mangús hétfő este vett át Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Várhelyi Olivér európai biztos jelenlétében a venetói Adria egyik hajógyárában.

A líbiai hatóságok számára gyártott, TS-LCG 300 típusú hajó ugyanolyan, amilyet az olasz pénzügyőrség és parti őrség használ a földközi-tengeri keresési és kutatási műveleteiben.

A könnyűfém hajó, melyet a szakemberek elsüllyeszthetetlennek neveznek, húsz méter hosszú, hat méter széles, kétszáz embert képes szállítani.

A ünnepélyes átadáson Nadzsla el-Mangús átvette a hajó kulcsait.

Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja az MTI-nek elmondta, ez az első hajó, melyet teljes egészében a visegrádi országok finanszíroztak.

Emlékeztetett, hogy a V4-ek 2017-ben tettek egy harmincötmillió eurós felajánlást, miszerint négy hajót szállítanak le, az olasz hatóságokkal közösen, a líbiai parti őrség számára. Hangsúlyozta: a hajók célja, hogy a líbiai parti őrség maga végezze el azt a feladatot, melyet minden ország ellát, vagyis megvédje határait, és kimentse saját tengeri övezetéből a bajba jutott embereket.

Várhelyi Olivér úgy vélte, a járőrhajók jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy “az illegális migrációt fel tudjuk számolni a tengeren, illetve elzárjuk azokat a csatornákat, melyeket az embercsempészek és a szervezett bűnözői csoportok használnak saját gazdagodásukra”.

Kifejtette: a konkrét, terepen történő cselekvés hozzájárulhat ahhoz, hogy gyorsan változzon a helyzet. Közölte, hogy a Nyugat-Balkánon is megemelik a határvédelmet szolgáló anyagi forrásokat annak érdekében, hogy minél gyorsabban visszaszállítsák a küldő országokba azokat az embereket, akiknek nincs joguk menedékjogra. “Ez a folyamat Boszniában már elkezdődött, és nagyon reméljük, hogy a Nyugat-Balkán többi részén is hasonló eredményről fogunk tudni beszámolni, az érkezések számának és annak a nyomásnak a csökkenésével, mely Magyarországra és a többi európai országra nehezedik az illegális migráció miatt” – mondta Várhelyi Olivér.

A líbiai diplomácia vezetőjének átadott hajó egy közel 10,5 millió eurót érő rendelés része. A római belügyminisztérium és a parti őrség 2022-ben kötött szerződést Adria hajógyárával három járőrhajó megépítésére: a mostani, első hajót év végéig másik kettő követi, valamint két használt hajót is átadnak Líbiának.

A V4-ek mellett a finanszírozásban jelentős szerepet vállalt az Európai Unió, valamint Olaszország, amely részt vesz a líbiai parti őrség kiképzésében, és biztosítja a hajók karbantartását is.

Nadzsla el-Mangús kijelentette, hogy a járőrhajók megerősítik Líbia szerepét a Földközi-tengeren.
Antonio Tajani megjegyezte, hogy Líbia az első számú kiindulási pontja a Földközi-tengeren érkező migránsoknak, és stratégiai szerepet tölt be az emberkereskedők elleni fellépésben. Tajani úgy látta, a líbiai hatóságok erőfeszítéseket tettek, de a migrációs áramlat mérete továbbra is magas.

A hajógyár közelében tüntetés zajlott a Mediterranea olasz civilszervezet kezdeményezésére. A tüntetők szégyennek nevezték, hogy Európa segítséget nyújt Líbiának a menekülők visszatartásában. A kevesebb mint ötven tüntető az kiabálta: “mindannyian illegális bevándorlók vagyunk, Európa legyen határok nélküli”.

MTI

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑