Cadmus fordítás Cadmus

Líbiába tartó zsoldosokat tartóztattak fel Szudánban

2020. 06. 29.

Legkevesebb százhúsz embert, köztük nyolc gyereket tartóztattak fel a biztonsági erők a szudáni Nyugat-Dárfúr régióban, akik a vádak szerint csatlakozni kívántak zsoldosként a Líbiában zajló polgárháborúhoz – jelentette a helyi sajtó vasárnap éjszaka.

A tájékoztatás szerint az őrizetbe vettek közül mintegy hetvenen a Szudáni Ébredő Forradalmi Tanács nevű fegyveres szervezet tagjai voltak, amelyet Musza Hilal, a dárfúri népirtás során a legdurvább jogsértéseket elkövető, iszlamista dzsandzsavíd milíciák egyik volt vezetője irányít.

Azt nem tudni, hogy az érintettek a líbiai belháborúban melyik oldalon terveztek harcolni.

Egy ENSZ-jelentés szerint szudáni fegyveresek mind a két félnek, a nemzetközileg elismert kormánynak, valamint Halífa Haftar hadúrnak is állnak a szolgálatában.

Februárban egyes értesülések szerint 240, Líbiába tartó zsoldost vettek őrizetbe Szudánban.

Hilal a háborús bűncselekményekkel gyanúsított Omar el-Besír volt államfő tanácsadója volt, 2013-ban azonban lemondott posztjáról, és létrehozta a milíciáját. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat rendelt el ellene, 2017 novemberében pedig letartóztatták, jelenleg börtönbüntetését tölti.

Besír csaknem 30 éven át irányította Afrika egykor legnagyobb területű országát. A gazdasági helyzet és az áremelkedések miatt viszont tavaly tavasszal hatalmas tömegmegmozdulások kezdődtek, és az elnököt végül a hadsereg áprilisban eltávolította az ország éléről.

Ezt követően a tüntetések nem hagytak alább, ugyanis a hadsereg maga akarta gyakorolni a hatalmat, és emiatt hónapokon át tartó tárgyalások kezdődtek a hatalom megosztásáról, melyek végezetéül hivatalba lépett a jelenlegi átmeneti kormány.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑